A bíróság döntése ellenére is érvényes a díjcsökkentés
Az áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat hatályban marad, amíg meg nem születik az új díjakat megállapító döntés, így továbbra is érvényesül a január 1-jei díjcsökkentés – közölte a Magyar Energia Hivatal (MEH) szerdán.
A közleményt az áramszolgáltatók által a rendszerhasználati díjak miatt indított perben született keddi bírósági döntés kapcsán juttatta el a hivatal az MTI-hez.
A hivatal átalakulásáról szóló törvény hatálybalépését követően a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeletben fogja meghatározni a rendszerhasználati díjakat – közölte a MEH.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a MEH áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hatóságot. A jelenlegi határozat azonban mindaddig hatályban marad, amíg meg nem születik az új rendszerhasználati díjakat megállapító döntés.
A bíróság az áramszolgáltatók kifogásai közül hárommal értett egyet, emiatt helyezte hatályon kívül a határozatot. Ugyanakkor az áramszolgáltatók érvelésével szemben kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk vonatkozó különadókat. A bíróság nem fogadta el azokat az érveket sem, amelyek kifogásolták, hogy az energiahivatal milyen módszerekkel számszerűsítette a szolgáltatók indokolt költségeit.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





