A bankok még nem akarják bedönteni az ingatlanokat (MIPIM)
Az európai és észak-amerikai bankoknak nyújtott állami tőkeinjekciók következtében a válság hatásai több szempontból is elhúzódhatnak az ingatlanpiacon – állította egy panelbeszélgetésen Bromme Cole, a Hampton-Hoerter vezetője a MIPIM-en. Tudósítás Cannes-ból, az ingatlanos világ globális seregszemléjéről.
Bromme Cole szerint az, hogy a nagy nemzetközi bankok komoly tőkeinjekciókat kaptak az államtól, meghosszabíthatja a problémás, rosszul teljesítő ingatlanok (distressed assets) rendezését. Mint elmondta, a tőkeinjekciók miatt a bankoknak jelenleg egyáltalán nem sürgős a rossz hitelek bedöntése, és jelenleg inkább a problémák elodázása folyik, kevés kényszerértékesítés történt Európában az üzleti célú ingatlanok esetében.
A szakember szerint éppen ezért a bankok nem sietnek a problémák megoldásával, a hitelszerződések újratárgyalása, esetleges újrastruktúrálása még várat magára.
Erre reagálva Isabelle Scemama, az AXA Real Estate ingatlanfinanszírozási vezetője elmondta, hogy szerinte továbbra is nyitott kérdés, hogy az európai bankok átsruktúráljék a rosszul teljesítő projekthiteleket, avagy a kényszerértékesítés mellett döntenek. Mint fogalmazott, a nagy bankok egyelőre “a könyveiken ülnek” és nem akarnak további veszteségeket realizálni. A kényszerértékesítésekre is sor kerül majd bizonyos esetekben, azonban a jelenlegi árazási szintek mellett ez hatalmas veszteségeket generálna a bankok számára.
Egyetértett ezzel Thierry Leleu, GE Capital Real Estate Investment igazgatója is, aki a beszélgetésen elmondta, hogy ha a bankok most szembenéznének az igazsággal és realizálnák a projektfinanszírozáson keletkező veszteségeiket, akkor további tőkeinjekcióra lenne szükségük. Éppen ezért szerinte jelenleg a bankok számára racionálisabb döntés az ingatlanciklus “kiülése”.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




