5415 dohánybolt nyílhat
Ismertették a trafikokra kiírt koncessziós pályázat eredményét. A nyertesek húsz évre szóló jogosultságot szereztek dohánycikkek árusítására. Az 5415 koncesszió kissé felülmúlja a várakozásokat, legalábbis a nemzeti dohánykereskedelmi cég vezetője szerint.
Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével – erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn.
Az 5415 koncesszió kissé felülmúlja a várakozásokat, korábban ötezernél húzták meg a lélektani határt, hogy a rendszer működőképes-e – mondta Gyulay Zsolt a hétfőn este kihirdetett eredményről.
Az első fordulóban 1417 koncesszió nem kelt el, kétezernél kevesebb lakosú településeken – közölte a vezérigazgató. Hozzátette: a második forduló néhány napon belül elindul, kiírják a pályázatot.
Gyulai Zsolt emlékeztetett: a törvény alapvetése a fiatalkorúak védelme. Az új dohányboltokba 18 éven aluliak nem léphetnek be, illetve nem szolgálják ki őket.
A nyertesek húsz évre szóló jogosultságot szereztek, amivel a családjuk megélhetését biztosítják, ezt nem fogják kockáztatni – fogalmazott a vezérigazgató.
Gyulay Zsolt elmondta azt is: a következő időszakban tájékoztatják majd a dohányboltosokat, illetve a lakosságot, hogy a fogyasztóvédelemmel és az adóhatósággal együtt a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. milyen ellenőrzési módszert dolgoz ki. Hozzátette: a társaság a koncessziós szerződésben foglaltak betartását fogja ellenőrizni.
A nyertesekkel 30 napon belül megkötik a szerződést, ezután még van egy kis idő, hogy beszerezzék az engedélyeket, és valószínű, hogy július 1-jétől nagyon sok dohánybolt meg fog nyitni – mondta Gyulai Zsolt.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Vége lehet a Gellért-hegyi káosznak? 20 éve vár Budapest egyik leglátványosabb közlekedési fejlesztése

Sokkoló igazság a magyar lakáspiacról: nem azért élünk ennyien saját lakásban, mert könnyű hozzájutni

Prémium teraszos lakás a XIII. kerületben: ezt tudja ma egy új építésű ingatlan a budapesti piacon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





