5 milliós bírság a kereskedelemben
A Penny Market Kereskedelmi Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámkiadványában úgy hirdetett termékeket magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
A vállalkozás 2010. július 1. és 2012. február 28. közötti időszakban nyomtatott reklámújságjában, plakátokon, a nyomtatott sajtóban és egyéb hirdetéseibenegyes termékeit „magyar termék” megjelöléssel népszerűsítette.
A GVH álláspontja szerint a magyar jelleget hangsúlyozó termékmegjelölés előzetesen rögzített, az egész szervezetre kiterjedően következetesen alkalmazott követelményrendszer alapján alkalmazható. Követelmény továbbá, hogy a vállalkozások a rendszereiket a fogyasztói értelmezésre figyelemmel alakítsák ki.
A Penny a vizsgált időszakban rendelkezett írásba foglalt kritériumokkal annak eldöntésére, hogy egy adott termék mikor jeleníthető meg a vállalkozás kereskedelmi kommunikációiban magyarnak. Ezen kritériumrendszer kizárólagosan a termék adminisztratív származási helyét tekintette irányadónak a magyar termékként való minősítés szempontjából, amely származási hely fogalom azonban nem azonos a fogyasztói értelmezés szerinti származási hellyel.
A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó alapvetően a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon előállított termékeket tekinti magyar terméknek.
A Hivatal eljárásában azt is vizsgálta, hogy a vállalkozás betartotta-e a saját követelményrendszerének előírásait. A GVH megállapította, hogy a fenti magatartásával a Penny Market Kereskedelmi Kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 5 millió Ft bírságot szabott ki a vállalkozással szemben.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





