Közel 19 milliárdból újul meg a Citadella
2020. nyarán jelentették be: évtizedes várakozás után végre után megújulhat a Citadella erőd és környezete. A 24.hu rálelt, hogy a kiírt keretszerződés győztesei a ZÁÉV Zrt. és a Market Zrt.
Kiemelt kormányzati beruházás keretében “a magyarság szabadságküzdelmeire emlékező múzeumot és közparkot” alakítanak ki a Gellért-hegy tetején álló Citadella erőd és közvetlen környezetének rehabilitációja során.
A fejlesztések 2022-ig tartó első üteme az erőd épületére és a környezet rendezésére koncentrál. Az állapotfelmérési, régészeti és tervezési munkák után pedig elkezdődik a Citadella belső udvarának felújítása és a külső falak rekonstrukciója.
A felújításra kiírt közbeszerzést a Market Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. közösen nyerte el nettó 14,881 milliárd, azaz bruttó 18,9 milliárd forintért. A négy évre szóló megbízás a Várkapitányság Nonprofit Zrt.-től érkezik, a részvételi kiírás alapján a teljes felújítás során a nyerteseknek foglalkozniuk kell:
-
- a 4280 négyzetméteres épület megújításával, melyből kiállítótér 1497 négyzetméter,
- a kerttel, aminél 13 700 négyzetméter burkolt felület és 13 400 zöldfelület,
- meg kell újítani a 3000 négyzetméteres várfalat,
- medence (és vízgépészet) építését is vállalni kell 200 négyzetméteren,
- és részleges bontásokat is végeznek majd.
Végül a terület megújításának második ütemében, várhatóan 2023-ig valósul meg a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó kiállítás.
De nemcsak az erőd épülete és környezete fog átalakulni, a Gellért-hegyi városi park átfogó közterületi megújítása és szabadidős pihenőparkként történő fejlesztésének részeként valósulna meg a Gellért-hegyi sikló is.
Ahogy arról már korábban írtunk, a projekt előkészítésének határideje pedig idén szeptember végén jár le. A beruházás költsége 1,5 milliárd forint lesz várhatóan, a szerkezetet pedig úgy alakítanák ki, hogy óránként akár 900 embert is szállítani tudjon.
Tovább a teljes cikkre
Új építésű lakóparkok Budapesten: zöld technológia, városi ritmus és kertvárosi nyugalom egy válogatásban
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Sokkoló számok a magyar lakásokról: minden második otthon elavult – és alig akar valaki felújítani

Felforgatja a kormány az Otthon Startot és a CSOK Pluszt: már építés közben jöhet a hitelpénz – hatalmas fordulat a lakásvásárlóknak

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is
Dizájn

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





