Új technológiai cégek a Science Park irodaházban
Új bérlők szerződtek a dél-budai Science Park irodaházban: az AVL Autokut, a Flex, a Hydro Extrusion Hungary és a Solvo Biotechnology, ezek a cégek együttesen több mint 4 300 négyzetméter első osztályú irodaterületre írtak alá bérleti szerződést.
A magyar IKT-szektor lendületét a CBRE budapesti irodapiacra vonatkozó adatai is alátámasztják, hiszen 2016-ban és 2017-ben 103 IKT-cég több mint 110 ezer négyzetméter irodaterületet bérelt. A Váci úti irodafolyosó és Közép-Pest mellett Dél-Buda lett az a fontos helyszín, ahol az IKT-cégek új székhelyet választanak, hiszen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az ELTE Természettudományi Kara és a Budapesti Corvinus Egyetem közelsége implicit módon támogatja a vállalatokat az új, fiatal szakemberek munkaerő felvétele során. A felsőoktatási intézmények mellett számos IKT-vállalat is vonzónak találja az iparágban működő cégek egymáshoz közeli irodabérlésének lehetőségét, ami növelheti a termelékenységet.
Varga Judit MRICS, a CBRE irodaügynökségi vezetője szerint „a Science Park irodaházban hamarosan befejeződnek a felújítási munkálatok, Így a dél-budai irodapiacon a jövőben is betölti informatikai és technológiai központ szerepét, ráadásul a fennmaradó 12 ezer négyzetméter szabad A-kategóriás irodaterület egyedülálló lehetőség mind ezen az alpiacon, mind Budapesten.”
Tovább a teljes cikkre
Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





