Európa élén vagyunk az építési engedélyek növekményében
Az Eurostat minap frissített adatai szerint hazánk továbbra is Európa élén áll a kiadott lakásépítési engedélyek számának növekedésében. A 2017. IV. negyedévi adatok alapján, 2015 óta, a vizsgált 22 ország közül nálunk nőtt legjobban, majdnem kereken háromszorosára a kiadott lakásépítési engedélyek száma.
Kétszeresnél nagyobb növekedést még két ország, Málta és Írország tudott elérni a két év alatt. Európa-szerte a lakásépítés fellendülését mutatják a számok; mindössze két országban, Norvégiában és Macedóniában van a 2015-ös átlagos negyedéves szint alatt a mutató.

A piacot egyértelműen a 2016 elejétől – ám eredetileg csak 2019 végéig – hatályos döntések, azaz az újlakás-áfa 5%-ra csökkentése, a CSOK összegének növelése, illetve az önerős építésnél az áfa visszaigénylésének lehetősége viszik előre. „A két-vagy többlakásos épületekre szűkítve még nagyobb, 3,6-szoros bővülést látunk, ami azt mutatja, hogy a beruházók által, értékesítésre épített szegmens kapott az átlagosnál is nagyobb lendületet” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. „Itt azonban hajszállal Írország mögé kerülünk a rangsorban, ugyanakkor a csökkenő volumenű országok közé kerül Szlovákia is” – teszi hozzá a szakember.
A 2017. IV. negyedévében országosan 9600 lakásra kiadott építési engedély a 2008-as szinteket idézi, s az elmúlt kilenc évben csak két negyedévben volt ennél valamivel magasabb a mutató. A megépülő lakások száma pedig hét év óta a legnagyobb volt a tavalyi év utolsó három hónapjában. Ha éves összesítést nézünk, a kiadott engedélyek száma 38 ezer lett tavaly, ami 20% emelkedés 2016-hoz képest, s kilenc éves rekordot jelent. A 14,4 ezer megépült lakás pedig 44%-os éves növekedést jelent, s 2010 óta a legmagasabb érték.
Tovább a teljes cikkre
Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





