Üvegház mesés panorámával
Bírjuk azokat a házakat, melyeket úgy építenek meg, hogy közben maximálisan figyelembe veszik a környék adottságait, a lehetőségeket, ráadásul sikerül egyszerre modern és élhető teret alkotni. Ez a kaliforniai ház pont ilyen.
A Santa Ynez hegyekben fekvő, és a Toro Canyon Park által körülvett ház első látásra a világ végén van, a valóságban viszont meglepően közel található Montecito és Santa Barbara, ami alighanem kicsit megtolja az egyébként sem alacsony árat.
A főépület közel 600 négyzetméter, ami mellett ott áll egy kéthálószobás vendégház és egy cabaña, utóbbit a díjnyertes építész, Andy Neumann tervezte.
Nekünk azonban nem ez tetszik igazán az ingatlanban, hanem az elsőre is leginkább feltűnő jellegzetessége: a rengeteg üvegfelület. Ezzel ugyanis tökéletesen sikerült kihasználni a környék adottságait, olyan panorámában lehet részünk, ami a párját ritkítja, és nem csak az Egyesült Államokban.
Odabent is rengeteg természetes anyag, fa és kő várja a lakókat, így kicsit tényleg úgy érezhetjük, mintha nem is a házban, hanem odakint lennénk.
A konyha és a nappali egy helyiségben található, ezekből tolóajtókon keresztül juthatunk ki a kertbe, ha egyáltalán akarunk, mert bentről is csodás a panoráma. Mi elég sokat dolgozunk otthonról, ami jó dolog, de amikor megláttuk, hogy ebben a házban hogyan néz ki a dolgozószoba, akkor azért elcsattant egy-két (itt nem idézhető) kifejezés.
A házban egyébként van tévészoba, a nagy hálólakosztályból a kilátást csak egy kőkandalló akadályozza, és akkor még mindig nem mentünk ki a házból a kertbe.
Ha megtesszük, akkor előbb-utóbb belefutunk a medencébe, ahonnan szintén az óceánt és a környező hegyeket csodálhatjuk.
Hosszan tudnánk még áradozni az ingatlanról, de inkább beszéljenek helyettünk a képek.
Ja, és azt majdnem elfelejtettük, hogy az összesen négy háló- és hat fürdőszobás ingatlanért 24 millió dollárt kell letenni az asztalra.
(Fotó: sothebyshomes.com)
Tovább a teljes cikkre
Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó

















