Robotokkal gyártat cserepet a Terrán
Az építőiparban használatos idomcserepek kézi gyártásáról robottechnológiára vált a Baranya megyei, bólyi gyár új üzemcsarnokában a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. – közölte a vállalat szerdán.
A technológiai újítás 250 millió forintba kerül, a szükséges berendezéseket az egyik vezető iparirobot-előállító, a KUKA Robotics, illetve rendszerpartnere szállítja. A próbaüzem elindult, a gyártás és a csomagolás nyáron indul el, a fejlesztés során felszabaduló, betanult és jól képzett munkaerőt a cégen belül átcsoportosítják.

A Terrán cégcsoport fő profilja a betoncserép-gyártás, tavaly közel 50 millió darabot termelt, 19 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. A cégcsoport árbevétele – amelynek 33 százaléka exportból származik – 2016-ban 9,891 milliárd forint volt, 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A bólyi anyavállalatnak Horvátországban, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában vannak leányvállalatai, a cégcsoport tavaly 250 embert alkalmazott, 42-vel többet, mint 2015-ben.
A cégcsoport Magyarországon Bólyon, Kunszentmiklóson működtet gyárat, míg Szlovákiában egyet. Az erdélyi Aranyosgyéresen épülő gyárban idén nyáron indul a termelés, ahol a tervek szerint évente akár 10 millió darabot gyártanak majd cserépből.
Tovább a teljes cikkre

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





