10 évre aláírt az Officiumba az HBO
Az Akadémia Parkban álló Officium irodaházba költözteti közép-kelet-európai regionális központját az HBO. A médiaszolgáltató társaság döntésében kiemelt szempont volt, hogy a ház élen járjon a környezettudatos technológiák alkalmazásában. Az SCD Group fejlesztésében megvalósuló Officium ugyanis Közép-Kelet Európában elsőként szerezte meg a BREEAM Excellent minősítését.
A következő tíz évben az Officium irodaház területének mintegy harmadát bérli az HBO közép-kelet-európai regionális központja számára. A december 14-én létrejött megállapodásnak megfelelően médiaszolgáltató társaság négyzetméterenként 15,5 eurót fizet a területért, mely az üzemeltetési költségeket nem tartalmazza. Az Officium az SCD közlése szerint 85%-os foglaltság mellett várja a 2011 második negyedévére tervezett átadást.
Az egykori Hadapród Iskola felújított és kibővített épülete összesen 13 ezer négyzetméter bérelhető területtel rendelkezik, melyből december közepéig mintegy 11 ezer talált bérlőre. Az Officium épületében jelenleg a kivitelezők dolgoznak, a munkálatok várhatóan 2011 második negyedévében zárulnak, így az első bérlők már nyár elején beköltözhetnek.
Az HBO döntését jelentősen befolyásolta, hogy az Officium a felújítás során beépített energiatakarékos megoldások, illetve az építkezés során alkalmazott környezettudatos technológiák révén jelenleg egyedülálló a hazai irodapiaci kínálatban. A BRE december 14-én született határozata alapján az Officium kiérdemelte a legmagasabb, BREEAM Excellent minősítést, mellyel kategóriájában egyedülálló Magyarországon, de a kontinentális Európában is csupán a második ilyen címmel rendelkező irodaház.

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
