Befagyott a finanszírozás – Borul a TóPARK?
Most már hivatalos, hogy befagyott a TóPARK projekt első ütemének finanszírozása. A cég legfrissebb közleményében tájékoztatott arról, hogy az Eurohypo AG 2010 év eleje óta szünetelteti a folyósítást, így a beruházó nem tudja a további kifizetéseket eszközölni.
A munkálatok leállásának okára ugyan megkaptuk a választ, az eddig 47%-os előbérlettel rendelkező irodakomplexum konkrét bérlőit, a jelenlegi első ütem átadását, valamint a leendő fázisok kivitelezését és finanszírozását azonban továbbra is homály fedi. De hogy is jutottunk el 2010 végéig?
Több mint három évvel ezelőtt, 2007 augusztusában írtunk először, az eddigi egyik legnagyobb, komplex város- és ingatlanfejlesztésről, a TóPARK fantázia névre keresztelt projektről. A kezdetekkor összesen 140 hektárosra megálmodott új várost, 13 év alatt, összesen több mint 300 milliárd forintból, az M0, M1 és M7-es autópályák által határolt aranyháromszögben kívánta megvalósítani a Walker & Williams Investment Group (WWIG). Az eredeti tervek szerint, az első ütemben 2010 végéig, 100,000 négyzetméter iroda, és 168 bérlakás, illetve apartman került volna átadásra.
Az első híreket Petrovszky Gábortól, a Walker & Williams magyarországi képviselőjétől kapta a szakma a fejlesztésről, aki még 2007 nyarán úgy nyilatkozott, hogy a hatalmas területen Európa egyik legnagyobb irodaparkját és szolgáltató, innovációs központját szeretnék megvalósítani. Az akkori hírek szerint a projekt első lépéseit az OTP Bank és az Eurohypo finanszírozta. Petrovszky azt is elárulta, hogy egyedülálló módon csak a projekt előkészítése 3 milliárd forintba került, a kivitelező pedig a Deutsche General Bau lesz, amely számos magyar alvállalkozó bevonásával hajtja majd végre a fejlesztést.
A teljes cikk itt olvasható

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Fordulat jöhet az energiaszámlákban? Új szervezet alakult Magyarországon, ami alapjaiban változtathatja meg a helyi energiatermelést

Bejelentette az államtitkár: több ezer új Otthon Startos lakás épülhet ebben a két magyar városban
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





