Jobbik: a leggazdagabbaknak kedvez az egykulcsos adó
A Jobbik szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével az állam a jobb helyzetben lévőket segíti, míg a kis- és átlagos jövedelműek semmit sem nyernek vele, sőt, ha nincs kiskorú gyermekük vagy csak egy van, több ezer forintot veszíthetnek havonta.
Bertha Szilvia országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatóján azt mondta: amíg Simor András jegybankelnök – részben a gyermekei után járó adókedvezmények miatt – januártól havonta 538 ezer forinttal többet vihet haza, addig egy multinacionális áruházláncnál dolgozó árufeltöltő fizetése kétezer forinttal csökkenhet, az adóváltozásokkal kedvezőtlenül járó közalkalmazottak pedig az inflációval megegyező veszteséget szenvednek el.
Példaként hozta, hogy egy bruttó 86 ezer forintot kereső konyhai alkalmazott 4 százalékos jövedelemcsökkenésre számíthat idén, reálkeresete pedig akár 7,5 százalékkal is csökkenhet. Ha közalkalmazott, bérkompenzációt kaphat, de béremelést nem, így számára az infláció veszteségként jelentkezik – mondta.
Egy 29 éve a pályán lévő kétszakos általános iskolai tanár a tavalyinál kétezer forinttal kevesebbet vihet haza havonta, míg egy tíz éve dolgozó rendőr törzszászlós 153.171 helyett 147.562 forintot – sorolta Bertha Szilvia, hozzátéve: a jelenlegi adórendszer azoknak kedvez, akik a társadalomból élnek, nem azoknak, akik a társadalomért.
Mint mondta: egy havi kétmillió forint bruttó bérrel rendelkező bankvezető havonta 339 ezer forintot nyer az egykulcsos szja-val, így 17 százalékkal emelkedik a nettó fizetése, ha pedig három gyermeket nevel, további 99 ezer forint kedvezményre jogosult, míg egy szintén háromgyermekes pedagógus ennek csak a töredékét tudja igénybe venni.
A jobbikos képviselő emlékeztetett, hogy pártja korábban azt javasolta: az átlagos jövedelem szja-kulcsa 12 legyen, a jó keresetűek 20 százalékos kulccsal adózzanak, az évi 12 millió forintnál többet keresőkre pedig 32 százalékos adót vessenek ki; valódi megoldásnak azonban az ennél is több adósávot, az arányosan progresszív adórendszert tartják.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





