Az amerikai állam is felelősé a válságért
A Wall Street, a Federal Reserve (Fed), valamint Bill Clinton és George W. Bush adminisztrációja is felelős a 2008-ban kezdődött globális recesszióért – derül ki a New York Times birtokába jutott, a válság okait elemző vizsgálóbizottsági jelentésből, amelynek legfontosabb megállapítása az: elkerülhető lett volna a baj.
A jelenlegi és a volt jegybankelnököt is bírálják: Alan Greenspan az állami kontroll gyengítésével előidézte, Ben Bernanke pedig nem vette észre időben az ingatlanpiaci buborékot.
A Bush-adminisztráció legnagyobb hibája a jelentés szerint az volt, hogy következetlen választ adott a pénzügyi szektor problémáira a válság kirobbanásakor. A kormány akkor először kimentette a Bear Stearns bankot, majd hagyta bedőlni a Lehman Brotherst. A vizsgálóbizottság szerint ez kiszámíthatatlanságot és pánikot okozott a pénzpiacokon. Nem kíméli a jelentés a demokratákat sem: az egyik legnagyobb hiba a folyamatban az volt, amikor Bill Clinton elnöksége idején egy szabályozási döntéssel tőzsdén kívüli ügyletek kikerültek a pénzügyi felügyelet hatásköréből. Mint írják, ez „kulcsfontosságú fordulópont” volt a válságot előidéző termékek létrejöttében.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot

Visszaveszi Budapest egyik legértékesebb területét a XIII. kerület? Milliárdok és politikai csata a Margitszigetért

Teljesen megújul a Duna-part Szigetbecsén: új evezős központ, vizes játszótér és napelemes épület is készül

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




