Leminősítette Egyiptomot a Moody’s
Leminősítette Egyiptom eddig sem befektetési ajánlású államadósi osztályzatát hétfőn a Moody’s Investors Service, arra az aggodalmára hivatkozva, hogy a megmozdulásokra adott kormányzati gazdaságpolitikai lépések alááshatják az ország már most is gyenge közfinanszírozási helyzetét.
A nemzetközi hitelminősítő hétfői londoni bejelentése szerint az egyiptomi kormánykötvények adóskockázati besorolása az eddigi “Ba1”-ről egy fokozattal “Ba2”-re romlik. Az új osztályzat kilátása további leminősítés lehetőségére utaló negatív. A Moody’s az előző besorolásra a hétfői leminősítésig stabil kilátást tartott érvényben, vagyis – a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban ritkán előforduló módon – a cég úgy rontotta Egyiptom adósosztályzatát, hogy arra előzőleg nem jelentett be negatív kilátást.
Egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings a múlt hét végén az addigi stabilról negatívra rontotta az általa is befektetési szint alá sorolt Egyiptom adóskockázati besorolásainak kilátását, jelezve, hogy ha a zavargások folytatódnak és ez veszélyezteti a gazdasági-pénzügyi rendszert, annak az egyiptomi besorolás visszaminősítése lehet a következménye.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





