Tovább szárnyal a Skoda
Az idei első negyedév során is sikeres növekedési pályáján a ŠKODA, egyaránt jelentősen bővülő kiszállításokkal és termeléssel, illetve kedvezőbb pénzügyi eredményekkel. A 2011-es év januártól márciusig terjedő időszaka során a vásárlói kiszállítások 21,4 százalékkal összesen 217.124 (tavaly 178.901) járműre növekedtek, miközben a termelés 28,4 százalékkal, 174.970 autóra bővült.
Ugyancsak pozitív folyamatokat jeleznek a vállalat pénzügyi mutatói, forgalma ugyanis 32,7 százalékkal emelkedve 2,7 milliárd euróra, működési eredménye pedig 87 százalékkal, 187 millió euróra nőtt az idei év első három hónapja alatt.
„A ŠKODA 2011-ben is ’teljes gázzal’ halad, kiváló teljesítményt nyújtva már az első negyedévben is, amely során több autót értékesítettünk és magasabb nyereséget könyvelhettünk el. E kiváló gazdasági eredmények közvetlenül utalnak a vállalat általános állapotára is, egyben stabil pénzügyi alapokat teremtenek további növekedésünk számára“ – hangsúlyozta Dr. h.c. Winfried Vahland, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke. Átfogó növekedési stratégiája keretében a cseh gyártó 2018-ra a 2010-es esztendőhöz képest legalább kétszeresére – 1,5 millió darabra – kívánja növelni világszintű értékesítését.
Winfried Krause, a ŠKODA igazgatótanácsának pénzügy területéért felelős tagja hozzáfűzte: „A vállalat pénzügyi helyzetét 2011 első három hónapja során további pozitív folyamatok jellemezték, amihez elsősorban Fabia, Yeti és Superb modelljeink esetében a magasabb értékesítési volumen is jelentősen hozzájárult. Mindemellett költségeink alakulását is sikerrel optimalizáltuk tovább.“
A cseh gyártó forgalma az első három hónap alatt 32,7 százalékkal emelkedve 2,7 milliárd euróra (tavaly 2,0 milliárd euró), működési eredménye pedig 87 százalékkal, 187 millió euróra nőtt (tavaly 100 millió euró) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Adózás előtti eredménye 173 millió euróra adódott, ami 84 százalékkal múlja felül 2010 első három hónapjáét. A nettó likviditás az első negyedév során 1,9 milliárd euróra (2010. december 31.: 1,6 milliárd euró) bővült.

Indul az Otthon Start Program – Már 1 millió Ft-tal is fixálhatod új lakásod árát a várható áremelkedés előtt
Iroda

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás

Tokió lett 2025 legjobb „workcation” úti célja – Budapest a 3. helyre szorult vissza

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Raktár

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő
Otthon

5 Éves Csúcson az Ingatlankereslet! – Így Rázta Fel az Otthon Start a Teljes Ingatlanpiacot

Ismét nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára szerte az országban!

Lakásvásárlás Magyarországon? Kész rémálom – a bérek képtelenek utolérni az árrobbanást!

„Csapda a 3%-os lakáshitelben!” – Surányi György durván beleszállt az új Otthon Startba
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
