Nőtt a vendégéjszakák száma Egerben az első negyedévben
Egerben az országos átlagot másfélszer meghaladó mértékben, 9,18 százalékkal nőtt a város kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma az év első 3 hónapjában 2010 hasonló időszakához képest – tájékoztatta kedden az MTI-t a városi adóiroda vezetője.

A vendégek 97,57 százaléka magasabb kategóriájú hotelekben, illetve panziókban szállt meg – tette hozzá.
Mint elmondta: amíg 2010 első negyedévében 51.756 vendégéjszakát regisztráltak, addig az idén már 56.505 volt ez a szám. Az idegenforgalmi adóbevétel pedig a tavalyi 15,2 millió forinttal szemben, 18,1 millió forintra emelkedtek az időszakban.
A KSH adatai szerint 2011 március végéig országos viszonylatban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 6 százalékkal emelkedett 2010 első 3 hónapjához viszonyítva, illetve a szálláshelyek árbevétele folyó áron 7 százalékkal nőtt.
A forgalom 86 százaléka országis szinten a szállodákra koncentrálódott, ezen belül is a négycsillagos, illetve a wellness-szállodák voltak a legnépszerűbbek – ismertette Korsós László.
Eger ugyan évről-évre a főváros és a Balaton után az ország egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontja, ám a turisták többsége csak egy napra keresi fel a települést. Ugyanakkor az elmúlt évek szálloda- és fürdőfejlesztései egyre hosszabb tartózkodásra ösztönzik a vendégeket.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





