A jósprofesszor már az eurózóna végét várja
Az euróövezeti válsággal kapcsolatos “zavaros” megoldási próbálkozásokkal nem sikerült gyógyírt lelni az alapvető problémára, az unión belüli széttartó folyamatokra, és ha ez nem változik, akkor az euróövezet rendezetlen módon összeálló adósságmegoldások, és végül – egyes gyengébb tagországok “kihullásával” – a felbomlás felé veszi az irányt – írta a keddi Financial Timesban Nouriel Roubini.
A New York-i Egyetem pontos előrejelzéseiről világszerte ismert gazdaságtan-professzora – aki már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot is – elemzésében kifejtette, hogy az euró soha nem teljesítette az optimális valutaövezetek fenntartásához szükséges feltételeket.
Az uniós vezetők ehelyett abban reménykedtek, hogy a költségvetési, a monetáris és az árfolyampolitika hiánya majd felgyorsítja a szerkezeti reformokat, e reformok révén pedig megindulhat a termelékenységi és növekedési konvergencia.
A valóságban azonban ez nem így történt. Paradox módon a korai kamatkonvergencia holdudvar-hatása még inkább széttartó költségvetési politikákat eredményezett, a szerkezeti reformok késlekedtek, és a bérnövekedés is elszakadt a termelékenységtől, ami az euróövezeti periféria versenyképességének gyengülésére vezetett – írta keddi elemzésében az amerikai közgazdász.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





