Titkolózik a Köki tulajdonosa, Leisztingerhez vezetnek a szálak
Számos jel utal arra, hogy az ősszel megnyíló új kispesti bevásárló- és városközpont, a Köki Terminál mögötti cég titokzatos svájci cégeken keresztül az egyik legnagyobb hazai befektetőhöz, Leisztinger Tamáshoz köthető. A nagyvállalkozó befektetési cége tagadta, hogy az ügyben feltűnő társaságokban az üzletember tulajdonrésszel rendelkezne.
Az ország egyik legnagyobb jelenlegi ingatlanberuházása zajlik a hármas metró Kőbánya-Kispest végállomásánál, nem tudni azonban, pontosan ki vagy kik állnak a Köki Terminál névre keresztelt új kereskedelmi és városközpont mögött. Az [origo] vizsgálatai azt mutatják, hogy a szálak Leisztinger Tamás érdekeltségi köréig vezetnek.
A Köki lesz – az Aréna után – az ország második legnagyobb plázája, 59 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel, továbbá hétezer négyzetméternyi irodával. A szórakoztató- és bevásárlóközpont építése mellett az 1980-ban átadott, lepusztult közlekedési csomópontot is modernizálják. Hasonló méretű építkezés az elmúlt években több volt, illetve van Magyarországon – például a Westend, a még épülő Corvin sétány vagy a Tópark -, ezek mögött általában ismert külföldi vagy hazai ingatlanfejlesztő vállalatokat, befektetési alapokat találni.
A Köki területének értékesítése már a kezdetekben sem alakult teljesen átláthatóan. Mint a kispesti polgármesteri hivatal sajtóirodájától megtudtuk, a telek egyik felét az önkormányzat 2004 augusztusában adta el nettó 1,25 milliárd forintért az Obi barkácsáruházláncnak. A szomszédos telket viszont a tulajdonosa, a BKV az Investo Kft.-nek értékesítette, amelyet ugyan magyar magánszemélyek alapítottak, de a telekügylet idején már off-shore tulajdonban volt: előbb a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Lionheart Consulting Inc., majd a szingapúri Golo Holding birtokába került.
Tovább az Origo.hu cikkére.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





