Milliárdokért viszi a lakásokat az állam
Az árfolyamrögzítési kérelmeket a legkorábban késő nyártól fogadhatják a finanszírozók, köztük a pénzügyi vállalkozások, s legkésőbb október 1-jétől a Nemzeti Eszközkezelő is működni fog, az ehhez szükséges törvényi rendelkezések várhatóan július közepéig megszületnek.
A hitelezés bővülése a növekedési cél elérésének is fontos feltétele, ezen a kormány folyamatosan dolgozik – nyilatkozta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az MTI-nek.
A Nemzeti Eszközkezelő működésében a szociális szempontok lesznek irányadóak, azoknak a családoknak nyújt majd segítséget, akik önerejükből nem képesek a lakhatásukról gondoskodni, például, mert az egyik vagy mindkét kereső elveszítette a munkáját, emiatt késedelembe estek, s ingatlanjukat a bank potenciálisan elárvereztethetné.
Az eszközkezelőnek legkésőbb október 1-jén meg kell kezdenie működését, mivel akkor lép hatályba a 2 százalékos kilakoltatási kvóta, akkortól merülhet fel szociális probléma egyes családok esetében. Az eszközkezelő működésére vonatkozó részletes szabályok kidolgozását július 31-re várja a kormány az ezért felelős minisztertől – mondta Nátrán Roland.
A kényszerértékesítés 100-110 ezer 90 napon túli késedelembe esett hiteladóst fenyeget, a kvótarendszer azonban korlátozza azoknak a családoknak a számát, akik a kényszerértékesítés veszélyével szembesülnek – mutatott rá az államtitkár. Az idei utolsó negyedévben a lakásfedezetek 2 százalékát értékesíthetik a bankok, vagyis a moratórium feloldása legfeljebb kétezer adóst érinthet, s ezeknek is csak egy része nem tud önerőből a lakhatásáról gondoskodni. Nátrán Roland szerint azonban nem biztos, hogy a bankok kitöltik a kvótát.
Tovább a ReSourceinfo.hu cikkére.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.