Eladó az impozáns szegedi Kass Szálló
Eladásra kínálja honlapján a tulajdonos Quaestor-csoport a szegedi, 1976-ban bezárt Kass Szállót, vagy ahogy évtizedek óta mindenki hívja, a régi Hungáriát.
Tavaly augusztus 20-ára szerették volna átadni a felújított régi Hungáriát, a patinás Kass Szállót. A rekonstrukció azonban nem kezdődött el. Jelenleg pedig az olvasható a tulajdonos Quaestor-csoport honlapján, hogy a műemlék épületet eladásra kínálják. Nem egyszerűen az ingatlant hirdetik, hanem magát az ingatlanfejlesztési projektet. 2008 végén jelentette be Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport elnök-vezérigazgatója, hogy még abban az évben, decemberben elkezdődik a rekonstrukció. A csoporthoz tartozó projektcég, a Régi Hungária Kft. ugyanis uniós pályázaton 600 millió forintot nyert – hogy 4 csillagos szállóként, több mint 2 milliárd forintos beruházással újítsa fel a patinás hotelt. 2009. március 31-én aláírták a projekt támogatási szerződését is, de nem kezdődtek el a munkálatok. Arról is hírt adtunk ezután, hogy az uniós forrást végül nem vették igénybe, és hogy a gazdasági válság, a kihasználtság és a megtérülés bizonytalansága valószínűleg nem kedvez egy ekkora beruházásnak. Azóta nagy a csend a Kass körül, tájékoztatást kérő e-mailjeinkre sosem kaptunk választ.
A honlapon leírják, hogy a részben felújított és átalakított épület jelenleg üresen áll, funkció nélkül. Felújítása 1988-ban kezdődött, a lehetséges végső formájára vonatkozó terveket 1994-ben az Ybl-díjas Tarnai István és munkatársai készítették el. Elkészültek az épületszerkezeti, födém- és homlokzati elemek, a belső terek végleges kialakítása azonban a tényleges beruházási igények alapján történhet meg – orientálják a lehetséges befektetőket. Azt is írják, hogy a műemlék 1897-ben épült, és egyike a város 3 legértékesebb épületének, 1976-os bezárásáig szállodaként üzemelt. A fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatban pedig olyan tájékoztatást adnak, hogy a szállodai funkció mellett létezik egy kulturális és üzletközpontról szóló koncepció is. A szállodatervek a befektető szerint érettek a felülvizsgálatra.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





