Inkább magára gyújtotta Baranya megyei házát, nehogy a bank vegye el
Felgyújtotta házát szerdán este egy perekedi férfi. Nem tudja fizetni a törlesztő-részleteket, s úgy gondolta, nem hagyja, hogy a bank vigye el a házát. Inkább a tűz.
A negyvenéves családapa csütörtökön délelőtt tanácstalanul téblábolt perekedi háza udvarán. Az összeégett hűtőt és a mikrót már kihozta a lakásból, de odabentről gyakorlatilag minden mást is ki lehetne pakolni, annyi minden megperzselődött a szerda esti tűzben, amit a férfi lobbantott fel. – Ittam, valóban, nem is keveset – idézte fel a történteket a férfi – Egy barátomnál bort, házi pálinkát. Aztán egyszer csak bedurrant az agyam. Nem szóltam egy szót se, csak hazajöttem, elküldtem az anyjához az élettársamat és elengedtem a kutyát. Több liter benzint locsoltam szét az egyik szobában, majd gyufával meggyújtottam. Mikor azonban a lángok felcsaptak, a férfi annyira megijedt, hogy ő maga hívta ki a tűzoltókat. Gyorsan megfékezték a tüzet, de a ház több helyisége így is lakhatatlan lett. A férfit közveszély okozása miatt vonják felelősségre, az éjjelt a rendőrségen töltötte, nem sokkal azelőtt tért haza, mikor mi is megérkeztünk. – Most már aludnom sincs hol – mondja, majd hozzáteszi, lehet hogy mégis lesz lakása: a tűz okozása miatt a börtönben. A férfi a Dunántúli Napló munkatársának elmondta: a házra hitelt vettek fel, de a törlesztőrészletek vállalhatatlan szintre növekedtek. A hitelt a bank fel is mondta, biztossá vált, hogy elveszítik otthonukat. A férfi szerint a helyzetük kilátástalan, kétségbeesésében gyújtotta fel az épületet.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





