Egymilliót kapsz az államtól, ha napkollektorral akarsz fűteni!
Kedden indul és az év végéig tart az Új Széchenyi Terven belüli Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) napkollektor pályázata.
Az Új Széchenyi Terven belüli Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) napkollektor pályázata kedden indul és december utolsó napjáig tart. A pályázat előbb is lezárulhat, ha elfogy az e célra rendelkezésre álló 2,97 milliárd forint. A használati-melegvíz előállítására, épületek fűtésére, vagy ezen célok kombinált, esetleg egyéb hőigények kielégítésére is szolgáló, többcélú napkollektoros rendszerek beszerzésére és telepítésére magánszemélyek és maximum 12 lakásos társasházak nyújthatnak majd be pályázatot. A támogatható tevékenységek közé tartozik – a lakóingatlan építési technológiájától függetlenül – a napkollektorból és csatlakozó elemekből álló rendszer és annak telepítése is. A pályázati forrás a teljes beruházási érték 50 százalékát fedezheti, de lakásonként legfeljebb 800 ezer forint támogatás nyerhető el. A munkadíj nem lehet több a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség 30 százalékánál. A telepítendő napkollektor-rendszernek szervesen illeszkednie kell az épület meglévő gépészeti rendszeréhez és egész évben működőképesnek kell lennie. A támogatás minden esetben vissza nem térítendő, utófinanszírozású. A pályázatok 2011. október 25. és 2011. december 31. között, vagy a keret kimerüléséig nyújthatók be. A pályázatok elbírálása a benyújtás sorrendjében, szakaszos rendszerben történik.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





