Mi lesz a Malév ingatlanjaival?
Évi közel egymillió eurót spórolt volna meg a Malév, ha – miként azt tervezték – 2012 nyarára az igazgatóság és a légitársaság irodai alkalmazottai is a repülőtérre, az 1-es és a 2-es terminál közti háromemeletes épületek mintegy 10 ezer négyzetméterére költöznek.
A korábban is a társaság által használt három épület teljes felújítását a Budapest Airport (BA) állta volna, ám erre a Malévnak valószínűleg már nem lesz szüksége. Az irodák sorsáról a BA szóvivője szerint még korai lenne bármit mondani. (A Sky Court utascsarnok további kihasználtsága ugyancsak kérdéses, itt a forgalom 40 százalékát jelentették a Malév-utasok.) Mintegy 2800 négyzetméteren bérelt raktárhelyiségeket, 250 négyzetméteren pedig irodát a társaság a repülőtér melletti Europolis Park Budapest Aerozone (volt Airport Business Park) logisztikai központban, ami a teljes terület nagyjából 5 százaléka – tájékoztatta lapunkat a park tulajdonosa. A CA Immo ügyvezetője hozzátette: egy a teljes területből ilyen aránnyal részesedő partner kiesése ugyan nem rengeti meg a központot, ám a mai logisztikai ingatlanpiaci helyzetben különösen fontos minden bérlő. A határozott idejű szerződések rendes felmondására a lejárat előtt nincs lehetőség (a Malév szerződése még egy évig él), a bérlő csődje azonban nem ez a kategória. Ilyenkor a bérbeadó elkezdhet futni a pénze után, a veszteségét csak minimálisan enyhíti a háromhavi bérleti díjnak megfelelő kaució.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





