Több hektáros területtel bővülhet Szentendre?
57 hektárnyi mező, rét, domboldal változik jól eladható építési telekké Szentendrén, ha az önkormányzat kitolja a város határát. A külterületi földeket kárpótlással szerezték meg helyiek, akik sürgetik az értéknövelő átsorolást. Az önkormányzat a héten szavaz az egyik jelentősebb földdarab sorsáról – írja az Index.
Az önkormányzat már régen, hét éve kijelölt egy 57 hektárnyi, öt nagyobb részből álló területet azzal a céllal, hogy belterületté nyilvánítsa. A földek még a 90-es években kerültek kistulajdonosokhoz, amikor kárpótlási jegyekkel rendelkezők között osztották ki őket.
A parlagon heverő birtokok viszonylag alacsony áron voltak eladhatóak, ezért a tulajdonosok nagy része kivárt, és szerette volna elérni, hogy az önkormányzat sokszorozza meg forgalmi értéküket. A régóta húzódó ingatlanprojekt 2008-ban vett újra lendületet, azóta sorban születtek az önkormányzati döntések, és a bürokratikus akadályok elhárultával akár néhány hónapon belül megjelenhetnek az első építési telkek az ingatlanpiacon. A heti ülésén a testület lezárhatja az úgynevezett véleményezési szakaszt, amelyben az illetékes hatóságok módosíthatták a tervezetet.
A város területének növekedését azonban sokan nem üdvözölték akkora lelkesedéssel, mint a polgármester. Egy civil szervezet tiltakozó aláírásgyűjtést indított, amit a környék lakói közül több mint 280-an támogattak. A civilek azzal érveltek, hogy az önkormányzat nem a település égető szükségletének engedett, amikor elhatározta a területbővítést, hanem az ingatlantulajdonosok érdeke sürgette a határok kitolását. Hatástanulmány nem készült az új lakosok megjelenésének következményeiről, jóllehet állításuk szerint a város infrastruktúráj és a közintézmények már a jelenlegi terhelést sem bírják. A tiltakozók azt is felhozták, hogy a területek jelentős részén védett növényzet található.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK

Támogatják az uniós lakásépítési tervet a tagállamok – de szigorú feltételekkel

Új kutatás: félelem, szorongás és döntési paralízis bénítja az első lakást vásárlókat
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
