Újabb bérlő az Airport City Logisztikai Park-ban!
Néhány héttel azután, hogy aláírták az első bérleti szerződést az Airport City Logisztikai Parkban a Kühne + Nagel Kft.-vel, máris beköltözött a második bérlő. Ezzel az Airport City a nemzetközi logisztikai iparág újabb „nagyágyúját” tudhatja bérlői között. Az új bérlő 1500 m2 raktárhelyiséget bérel az a park első fázisában.
A fejlesztés nyáron átadott
első épülete iránt nagy az érdeklődés,
a tulajdonos, az ABLON cégcsoport több leendő bérlővel is előrehaladott
tárgyalásokat folytat. A tervek szerint 2009 januárjában a park újabb üteme is
átadásra kerül mely újabb 9300 m2 bérelhető területet kínál a reptér
közelségére érzékeny piaci szereplőknek.
Az
ABLON cégcsoport egyike a vezető ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégeknek
Budapesten, továbbá Prágában, Bukarestben és Varsóban is meghatározó
jelenléttel bír. Magyarországi
referenciái között megemlíthetjük a Gateway Office Park, M3 BC, Business Center
99, Business Center 30 irodaházakat valamint, a Buy-Way bevásárlóparkokat.
Az Airport City már Vecsés közigazgatási
területén, a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út és az Üllői út sarkán
található, 5 percre a Ferihegyi repülőtértől, valamint az M0-ás autópálya
átadott új szakaszától. A logisztikai park első üteme 8 300 m˛ bérelhető
raktárterülettel és közel 2 000 m˛ irodaterülettel áll a bérlők rendelkezésére.
A további fázisok megépülésével pedig 72 000 m˛– 52 000 m2 raktár és
20 000 m2 iroda – lesz a teljes bérbe adható terület. A park a
kitűnő elhelyezkedés, a helyszíni vámszolgáltatás valamint a rugalmas bérlemény
kialakítás révén nagy népszerűségre számíthat a hazai és nemzetközi logisztikai
és kereskedelmi vállalatok körében.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




