Vevőcsalogató intézkedések Újbuda Tóvárosban
Az Újbuda Tóváros fejlesztője az ingatlanpiaci igényekre, valamint a pénzügyi válságra való tekintettel számos vevőbarát intézkedéssel segíti a Budapest, XI. kerületében a prémium szegmensben lakáskeresőket.
A kiemelt
kategóriába tartozásnak már nem elegendő feltétele egy modern, gazdaságos és
környezetbarát lakóingatlan-fejlesztés – saját sportközponttal,
jóléti-látványtóval és csodálatos panorámával – hanem az értékesítési stratégiák
sorozatos átdolgozására is szükség van, reagálva az aktuális piaci helyzetekre.
Ebből az
aktuális piaci helyzetből kiindulva határozott úgy az Újbuda Tóváros
fejlesztője, hogy a már megvalósult I. ütem szabad lakásait karácsonyi akció
keretében 5%-os kedvezménnyel kínálja 2008. december 31-ig. A 46-112 nm közötti
– szerkezet-kész és kulcsrakész – otthonok akár bruttó 3.000.000 forint
árelőnnyel* megvásárolhatóak és beköltözhetőek.
Az értékesítési
koncepció másik fontos eleme már a 2009. IV. negyedévre megvalósuló Újbuda
Tóváros II. üteméhez kapcsolódóan a hitelre vásárlók megnyerése, a
kezdőbefizetéshez szükséges önerő alacsonyan tartása. Erre vonatkozóan a
fejlesztő 2009. április 1-ig 10-90%-os fizetési ütemezési akciót hirdet,
amelynek a lényege, hogy a lakásvásárlást vételi szándéknyilatkozattal
alátámasztó ügyfeleknek szerződéskötéskor elég a kiválasztott ingatlan 10%-át
megfinanszírozni, a maradék 90%-ot pedig ráérnek a beköltözés előtt kifizetni.
*I. ütem
4.302-es, szerkezet-kész lakás
Jó lakás, jó helyen, jó áron – és kivételesen nem csak kettőt választhatsz!
Iroda
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Frekventált helyen sem lehetetlen nagyobb raktárt vagy kedvező árú irodát találni
Raktár
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Frekventált helyen sem lehetetlen nagyobb raktárt vagy kedvező árú irodát találni
Otthon
Ilyen még nem történt a világon! Budapest egy kerülete úgy döntött, elég volt az Airbnb-ből!
Alacsony rezsijű lakást keres a Dunakanyarban? Nézze, mit kínál ez a nagyszerű, Duna menti társasház!
Ingyen ivóvíz, fizetés, céges tombola – az álláshirdetések “mit ajánlunk” rovatának gyöngyszemei
Budapest lakáspiac összeomlása? Az Airbnb titkos hatása, amiről senki nem beszél!
Dizájn
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Sokan szeretik, pedig tönkreteheti a tetőt: hogy szabadulj meg a mohától?
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.