Letették a győri Városrét-projekt alapkövét
Ünnepélyes keretek között lerakták ma a győri Városrét projekt alapkövét. A Rába 45 hektáros ingatlanán megvalósuló fejlesztés egy egész városrész megépítését jelenti. Az első fázis értékesítéseiből információik szerint a Rába Holding a befolyó bevétel 11%-át kapja meg az Engeltől.
A több fázisban megvalósuló beruházásban az Amarillisz Kert építése már a második szintnél tart. Az épület 2007 szeptemberében kerül majd átadásra, melyet eredetileg 86 lakásosra tervezett a beruházó Engel Group, de a vásárlói igényeknek megfelelve néhányat végül nagyobbá alakíttatott át. A lakásokból már közel 85%-ot értékesítettek.
A második épület, a Tulipán Ház, mintegy 60, zömmel két-, két és fél- és háromszobás lakást tartalmaz majd. A harmadik, U-alakú épület, mely a Dália Palota nevet kapta, a Duna-parton fog állni, nagyon sok vízre néző ablakkal. Ennek munkálatai ugyan még nem kezdődtek meg, de a tervezőasztalról történő értékesítés a vártnál is jobb ütemben halad. Az ok az lehet, hogy egyre több győri él a lehetőséggel, hogy új lakást még a tervezőasztalról választ, amikor kedvezőbb az ár és szélesebb a kínálat.
A Rába-Engel együttműködés háttere
A Rába egykori telephelyén mintegy 45 hektáros területen a Mosoni-Duna mellett Győr belvárosának egy modern része. A 2002-es szerződés alapján az ingatlan tulajdonosaként a Rába minimum 10,000 ft/négyzetméter bevételre jogosult a teljes terület után, a minimumár inflációkövető, így jelenlegi értéke kb. 13,000 ft/nm. Az első fázis értékesítéseiből a Rába a befolyó bevétel 11%-át kapja meg az Engeltől.
Az új győri városrészt építő, nyolcéves futamidejű Rába-Engel projektből a tőzsdei társaság részesedésének értéke már most megközelítheti a 8 milliárd Ft-ot. A Rába menedzsmentje korábban valószínűsítette, hogy a cég nem várja meg a teljes futamidőt, hanem megfelelő lehetőség esetén professzionális ingatlanbefektető számára értékesíti részesedését.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





