Tavaly nőtt az bérbe adott irodák területe Budapesten
A múlt év végére
az A-kategóriás irodaállomány Budapesten meghaladta az 1,7 millió
négyzetmétert, az egész évi bérbeadás pedig megközelítette a 250
ezer négyzetmétert, ami 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál,
a kihasználatlansági ráta viszont romlott – áll a Budapesti
Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának elemzésében.
A két legnagyobb irodával (Roosevelt 7/8 – 24.800 négyzetméter
és BC 30 – 12.250 négyzetméter) együtt átadásra került 2006 utolsó
negyedévében 59 ezer négyzetméter új irodaterület. Az első két
negyedév teljesítménye ettől alig volt kisebb, viszont a harmadik
negyedben mindössze 10 ezer négyzetméterrel nőtt az iroda-terület
Budapesten. Így az év végén – 12 százalékos növekedéssel – 1,729
millió négyzetméter volt az A-kategóriás irodák összesített területe.
Az éves bérbeadás – 5 százalékos növekedéssel – 249 ezer
négyzetméter volt, ebből az utolsó negyedévre jutott 79 ezer
négyzetméter. Ez utóbbi negyede előbérlet volt.
A kihasználatlansági ráta 12,8 százalék volt december végén. Ez
1,2 százalékponttal magasabb, mint volt egy évvel korábban.
Az elemzést készítő Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető
Fórumának tagjai a következők: CB Richard Ellis, Colliers
International, Cushman & Wakefield, DTZ, és Jones Lang LaSalle.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





