Új posta épült Dorogon

Új postahivatal épült Dorogon 215 millió forintos beruházással, a hivatalt csütörtökön avatta fel a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

“A telket az önkormányzat térítésmentesen biztosította a posta
számára, mert nem ingatlanbevételben, hanem a lakók
életkörülményeinek javításában, a szolgáltatások fejlesztésében
gondolkodott” – e szavakkal mondott köszönetet Szabó Pál a város
támogatásáért.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a Magyar Posta évi három és fél
milliárd forintot fordít az ország 2.880 postahivatalának
fejlesztésére, illetve újak építésére.

Szabó Pál emlékeztetett arra, hogy a beruházás tervezése előtt
személyesen győződött meg a régi hivatal postához méltatlan
körülményeiről és úgy vélte, a mostani fejlesztéssel színvonalas
szolgáltatást vehet igénybe az itt élő 13.000 ember és a kistérség
lakói.

Tittmann János polgármester az új posta felavatása kapcsán
kiemelte, hogy a szolgáltatások bővülése beleillik az egymilliárd
forintos dorogi városrehabilitációs programba.

A szalagátvágás után az ünnepség résztvevői közös aláírásukkal
küldtek képeslapot a Postamúzeumba és a Bélyegmúzeumba, valamint
megnyitották a dorogi posta fennállásának 80. évfordulójára emlékező
helytörténeti kiállítást.