59.600 m2 disztribúciós területet adott bérbe a ProLogis
Három vállalat írt alá új megállapodásokat a Katowicétől északnyugatra fekvő Chorzow városnál található ProLogis Park Chorzow területeire. Az építkezés első szakaszát a tervek szerint 2006 második felére fejezik be, ennek 70 százaléka már bérbe is lett adva. A kész park összesen 146 000 négyzetméternyi területet foglal majd magában.
“Lengyelországban tovább növekszik a minőségi ipari területek iránti igény, mivel a hazai és nemzetközi vállalatok modern elosztási létesítményeket hoznak itt létre” – mondta Maciej Madejak, a ProLogis lengyelországi elnöke és piaci igazgatója. “A ProLogis kilenc építés alatt álló létesítményével hamarosan ki fogja elégíteni ezen keresletet.”
Az új tranzakció az alábbiakat tartalmazza:
– 28 700 négyzetméternyi terület, amelyet a Raben-csoport két leányvállalata bérel 2006 második negyedévétől kezdődően.
– 17 500 négyzetméternyi terület, amelyet az FM Logisitic nevű logisztikai bérel szintén a második negyedévtől kezdődően.
– 13 400 négyzetméternyi terület, amelyet a lengyel ruhaipari vállalat, a Reporter bérel az év elejétől. A cég itt tárolja a Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és a Balti államok piacaira szánt termékeit.
A ProLogis további 12 400 négyzetméternyi területet adott bérbe a Tesconak. A Tesco a 160 000 négyzetméteres ProLogis Park Teresin-ben bérel területet. Szintén ezen a helyszínen szerzett meg egy 38 000 négyzetméteres részt a ProLogistól három évvel ezelőtt.
A ProLogis Lengyelország legnagyobb, ipari területet biztosító vállalata, összesen több, mint 788 000 négyzetméternyi területtel Varsóban, Közép-Lengyelországban, Poznanban és a Sziléziai-régióban.
Négy jó hely, ahol befektetésnek is ígéretes lakások épülnek
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Frekventált helyen sem lehetetlen nagyobb raktárt vagy kedvező árú irodát találni
Otthon
Zala szárnyal, Tolna földbe állt – hullámvasúton az építőipari dolgozók
Mesés környezet és kiváló lokáció, páratlan lehetőség a Műegyetem környékén!
Eláruljuk a titkot: így értékesítheted gyorsan és jó áron ingatlanodat!
Nagyot kaszálhatsz a lakásfelújításon, ha jó helyen vásárolsz
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.