Megújult Salgótarján belvárosa – közel egymilliárd forintos rekonstrukció
Közel
egymilliárd forintos beruházásban újult meg Salgótarján belvárosa.
Átépítették a nógrádi megyeszékhely Hild érmes Fő terét és szűkebb
belvárosát, és konferenciaközponttá alakították a Fő téren lévő
művelődési központot – tájékoztatta az MTI-t a város polgármestere.
A fejlesztés a “Tér a városban – Város a térben” című projekt
keretében valósult meg. A 868 millió forint összköltségű munkához 88
százalékos kormányzati és Phare-támogatásban részesült a város –
mondta Puszta Béla.
A városközponti rekonstrukció keretében új burkolatot kapott a
Fő tér, díszkutakat létesítettek, utcabútorokat helyeztek ki,
átépítették a zöldterületeket. Közműveket is kiváltottak a
rekonstrukció keretében, az új térburkolat lefektetése előtt
kicserélték a több évtizedes csöveket.
Megtörtént a szeptember 30-i határidőre a Fő téren álló, idén 40
éves József Attila Művelődési Központ kulturális és konferencia
alakítása, az új funkcióhoz kapcsolódó eszközök beszerzése is. Az
intézmény a konferenciaterem mellett galériával és irodalmi
kávéházzal bővült.
A közterületi beruházás kivitelezője a Reneszánsz Kőfaragó Zrt.
volt, a művelődési központ átalakítását az Európa Építő Zrt.
végezte, mindkét céget közbeszerzési eljáráson választották ki.

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon

Jön a gázügyintézési leállás: közel két hétig nem lehet online befizetni az MVM-nél – fontos határidőt közöltek

Ingatlant adnál el? 5 hiba, ami miatt elkerülhetik a vevők a hirdetésed – ezeket ne kövesd el!

Hatalmas új park jöhet a Duna-parton: 36 ezer négyzetméternyi zöldterületet kap Budapest XIII. kerülete
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





