Otthon aktív osztrák befektetők

Sok év után tavaly Ausztriában ismét az osztrák beruházók és beruházócsoportok voltak a mérvadók. Az összes beruházás 72 százaléka a javukra írható, a maradék 28 százalékon német ingatlanalapok osztoztak.

Sok év után tavaly Ausztriában ismét az osztrák beruházók és beruházócsoportok voltak a mérvadók. Az összes beruházás 72 százaléka a javukra írható, a maradék 28 százalékon német ingatlanalapok osztoztak. 2004-ben (a Buwog-ügylet nélkül) a tranzakciók volumenének csak kb. 37 százaléka esett az osztrákokra. A maradék 63 százalék főleg német és nemzetközi intézményi befektetőkből tevődött össze ? fogalmazott a CB Richard Ellis (CBRE) a lapunknak készített elemzésében. A kereskedelmi ingatlanok értékesítésével és közvetítésével foglalkozó nemzetközi láncok közül a világon a legnagyobbnak számító társaság szerint nyugati szomszédunknál tavaly az ingatlan-részvénytársaságok képezték a beruházok legnagyobb csoportját, őket követték a német zárt ingatlanalapok, illetve az alapítványok és a magánszektor. Egy évvel korábban az összes beruházás még közel 50 százaléka német ingatlanalapokhoz kötődött.
Ausztriában az ingatlanberuházások 2005-ben összesen kb. 1,9 milliárd eurót tettek ki. Az utolsó öt évvel összehasonlítva ez új rekordnak számít a kb. 1,4 milliárd eurós 2000-es év után (ÖRAG-ügylet), a 2004-es évvel összevetve pedig (az 1,2 milliárd eurós Buwog-ügylet nélkül) kb. 53 százalékkal több beruházást takar.
Ha a továbbiakban a tranzakciókat ingatlantípusonként hasonlítjuk össze, feltűnő, hogy 2005-ben az irodaházak lényegesen kisebb volument (38 százalék) tettek ki, szemben a 2004-es közel 70 százalékkal. A beruházók inkább vegyes ingatlanportfóliót (kereskedelmi ingatlan, iroda, lakás) vásároltak, de olykor tisztán lakásportfóliót is.
A következő fejlődési tendenciák jellemezték a beruházási piacot 2005-ben:
? A beruházási piacon az osztrákok domináltak, míg az előző években a német beruházók részaránya mindenkor 50 százalék fölött volt.
? A bérleti díjakat a bérleti szerződések minősége (a szerződés időtartama és a bérlő bonitása) és egyre kevésbé a bérlemény elhelyezkedése vagy minősége határozta meg.
? 2006-ban az ingatlanberuházási piacon tapasztalható erős kereslet alapján a bérleti díjak további enyhe csökkenésével számolhatunk.
? A jó és az átlagos elhelyezkedésű ingatlanok bérleti díjai tovább közelítenek egymáshoz.
? A német nyílt ingatlanalapok érdeklődése az osztrák beruházások iránt érezhetően alábbhagyott, ez a növekvő német zárt és az osztrák nyílt ingatlanalapok növekvő érdeklődését versenyképessé tette. A német ingatlanalapok 2000 óta összesen kb. 2,7 milliárd eurót fektettek be, illetve megfelelő szerződésekkel biztosították a vásárlásokat.
A bécsi irodapiacon 2006-ban továbbra is a stabil árak, az erős osztrák beruházói jelenlét lesz jellemző, míg a lassuló építkezések miatt a kihasználatlansági ráta 6 százalék körüli értékre csökken. Tavaly, néhány nyugodt év után, az irodák bérbeadásában ismét rekordot értek el. Öszszesen 390 ezer m2 irodaterületet adtak bérbe, ez az előző évvel összehasonlítva kb. 40 százalékos növekedést jelent. A CBRE becslése szerint az év végéig kevés új irodaház építése fejeződik be, a várt erős bérbeadási teljesítmény miatt a kihasználatlansági ráta továbbra is enyhén, a 6 százalék irányában fog csökkenni. A 2006 I. fél évében elkészülő irodaterület közel 44 százalékára már előbérleti szerződést kötöttek, vagy az építők saját maguk használják majd. Ausztriában az intézményi beruházók 2005-ben kb. 1,9 milliárd eurót fektettek ingatlanokba. A piacot döntően osztrák beruházók jellemezték, nem úgy, mint az előző években a nemzetközi beruházók.
Bécsben jelenleg 9,5 millió m2 irodaterület van. Az új irodaterület az utóbbi években a teljes kínálat 2,2?3,7 százaléka között helyezkedett el. Ez az arány a 90-es évek közepén ? az irodapiac Bécsbe történő betörése után ? egy százalék alatt volt, és a 90-es évek vége óta folyamatosan felfelé mozog. Az 1998?2005 közötti időszakban összesen 3,3 millió m2 irodaterületet építettek, amelyben kb. 12 százalékkal szerepelnek a teljesen felújított régi épületek is.
Az idén a kb. 177 ezer m2 teljes új kínálat érezhetően kisebb lesz, mint az előző évben (242 ezer). Már 2005 II. fél évében is kevesebb irodaházat építettek, a piacon rendelkezésre álló terület 44 százaléka teljesen szanált épület volt. A CBRE 2006 I. fél évében kb. 84 ezer m2 irodaterület elkészülését várja, amelyből 44 százalékra már előbérleti szerződést kötöttek, ill. az építők saját maguk használják majd.