Áramlik a tőke a térség ingatlanpiacára
Közép-Kelet-Európa befektetési piaca az elmúlt öt évben példátlanul növekedett, így volt ez 2005-ben is. Tavaly a tranzakciók értéke 5,8 milliárd eurót (1450 milliárd forintot) tettek ki, szemben a 2004-es 4,2 milliárd és a 2003-as 2,3 milliárd eurós forgalommal – a CB Richard Ellis (CBRE) ingatlan-tanácsadó adatai szerint.
A cég közleménye szerint a piacon továbbra is az irodapiacba és kereskedelmi ingatlanokba áramlik a tőke, de a befektetések mértéke az ipari szektor esetén exponenciálisan nő. Tavaly a tranzakciók értéke 330 millió eurót – 82,5 milliárd forintot – tett ki.
Andreas Ridder, a CBRE közép-kelet-európai ügyvezető igazgatója szerint a befektetők ma már az európai befektetési piac folytatását látják a közép-kelet-európai fővárosokban.
Az ügyvezető igazgató úgy látja, hogy sok tőke vadászik relatív kis értékű befektetési célpontokra, ami a hozamok csökkenéséhez vezetett régió-szerte a 2005-ös esztendő folyamán. A különbség az első osztályú ingatlanok hozamában Varsó, Prága, Budapest és a hasonló méretű nyugat-európai városok között ma elég csekély és semmi sem utal arra, hogy ez a trend lassulna 2006-ban.
A CBRE felmérése arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló tőke és a hozamok csökkenése a központi európai piacokon együttesen növelik a közvetett befektetések iránti keresletet, különösen azokon a piacokon és szektorokban, amelyek magasabb hozamot kínálnak. Ennek eredményeképpen egyre több ilyen befektető célozza meg a közép-kelet-európai országokat. Ez különösen igaz brit intézményekre, amelyek közül sok növelte a kontinentális Európába irányuló befektetéseiket, figyelembe véve az először indított közvetett befektetéseket ezekre a piacokra.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
