Felszámolhatják a Vidám Parkot
Felszámolási eljárást kezdeményezett két cég, a Vidám Park ellen, mert a csőd közeli helyzetbe került vurstli nem fizette ki a tartozásait, írja a Blikk. Az ügyről a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságának csütörtöki ülésén beszélt a szórakoztató intézmény igazgatótanácsának elnöke.
Persányi Miklós azt is mondta, hogy az idei szezont is már csak önkormányzati vagy más segítséggel tudja túlélni a Vidám Park. – Döntenie kellene a tulajdonosnak, hiszen erre az évre is bevételcsökkenést és veszteséget tervez a cég.
Tavaly ugyanekkor 75 ezer látogató járt már a parkban, idén még csak 40 ezer. 1991-ben még 1,5 millióan voltak kíváncsiak a park attrakcióira, tavaly már csak 360 ezren.
A csúszdaparkok, térhatású mozik megjelenésével ugyanis átalakult a szórakoztatóipar, és ezzel a Vidám Park nem tudott lépést tartani. Ehhez jött még a tavalyi gazdasági válság, valamint több hibás vezetői döntés.
Ez utóbbira a most elkészült átvilágítási jelentés hívta fel a figyelmet. 2008-ban például 50, tavaly pedig 66 millió forinttal költöttek többet a tervezettnél.
Bár a vurstli gazdasági helyzete két évtizede egyre rosszabb, mégis 10 millió forintért vásároltak autót a veszteséges park vezérigazgatójának. Több olyan szerződést is kötött a Vidám Park, amiről nem tájékoztatták a tulajdonos fővárosi önkormányzatot.
A kulturális bizottság is szinte véletlenül tudta meg az év elején: olyan bajban van az intézmény, hogy el kellene adnia a játékok egy részét, különben nem lesz pénz a tavaszi nyitásra.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




