Wáberer alulmaradt az elnökválasztáson
Nem kis meglepetésre Vereczkey Zoltánt választotta elnökének a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szombaton a Budapesten megtartott küldöttközgyűlésen a szinte …
Nem kis meglepetésre Vereczkey Zoltánt választotta elnökének a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szombaton a Budapesten megtartott küldöttközgyűlésen a szinte biztos befutónak számító és a korábbi négy évben az érdekképviseletet irányító Wáberer György helyett – írja a Népszava.
A 2500 kamionnal rendelkező Waberer’s Holding elnök-vezérigazgatójára 34-en szavaztak, míg Vereczkey Zoltán az 56 éves jogász, közlekedési üzemmérnök, aki a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az MKIK alelnöke 50 szavazatot kapott.
A mintegy 50 milliárd forintos vagyonnal rendelkező, ötödik legmódosabb magyarnak tartott Wáberer György
a Népszava szerint annyira biztosra vette újraválasztását, hogy nem tartotta fontosnak a kampányolást, a mintegy 2600 fuvarozó tagvállalat megnyerését.
Vereczkey Zoltán – aki korábban a Volánbusz vezére is volt a lapnak azt mondta: „Egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom a következő négy évben, hogy a hazai fuvarozó mikro-, kis- és középvállalkozások számára előnyös pályázati rendszerek jöjjenek létre és a közeljövőben megszületendő Széchenyi Beruházási Hitelkártya a fuvarozó vállalkozások számára is elérhető legyen”.
Forrásaink szerint a nem titkoltan jobboldali kötődésű Vereczkei pozícióba kerülését annak is köszönheti, hogy személye révén barátibb lehet a kapcsolat az új kormány és a valamiért mindig morgó fuvarozók között.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.