Egyszerű, de minden előírásnak megfelelő hulladékgazdálkodási rendszer épül Pakson
Készülnek a tervei annak a hulladékgazdálkodási rendszernek, amelyet Paks hat környező településsel szeretne 2012-ben üzembe helyezni.
A rendszer a ma engedélyeztethető legegyszerűbb, de eleget tesz az európai uniós követelményeknek – jelentette be szerdán Hajdú János, Paks polgármestere a témában tartott sajtótájékoztatón.
Mint elmondta, Paks és térsége hulladékgazdálkodási rendszer terveinek készítése mellett folyik a hatósági engedélyek beszerzése, a társulás megalapítása. Ezek a lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a társult települések részt vegyenek a Környezet és Energia Operatív Program pályázatának második fordulóján. Az elsőben az előkészületek 61 millió forintos költségének 95 százalékát már elnyerték.
A második forduló már csak 70 százalékos támogatással kecsegtet, így az 1,6 milliárd forint összköltségű projekthez 480 millió forint önerőre lesz szükség. Ezt lakosság arányában osztják fel a résztvevők. Paksra 300 millió forint jut, de folyik egy olyan konstrukció kidolgozása, amelyben a maradékot is magára vállalja Paks, mondta Hajdú János.
2012 elejére tervezik a telep megnyitását a jelenlegi paksi szeméttelep helyén. Az új létesítmény a lehető legegyszerűbb, és legolcsóbb fenntartású lesz, amilyet ma engedélyeztetni lehet Magyarországon.
Sikerült elérnünk a környezetvédelmi minisztériumnál, hogy egyszerű rendszert fogadjanak el” – mondta a polgármester. Ezzel együtt a hulladéktároló eleget tesz majd annak az alapkövetelménynek, hogy a lehető legtöbb üveget, műanyagot, papírt, vasat, építési hulladékot és szerves anyagot leválasszák. Ezután azonban a kommunális hulladék a legegyszerűbb úton jut majd el a lerakóhoz. Csupán aprítására kerül sor, amelyet viszont nem követ az a mechanikai-biológiai hulladékkezelés, amit a nagy rendszereknek előírtak. Ezzel a beruházási költségekből egymilliárd forintot lehet megtakarítani és az üzemeltetés is jóval olcsóbb lesz.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
