Romániában épít gyárat egy magyar cég

A romániai Nagyszalontától két kilométerre, Madarász község fejlesztés alatt álló ipartelepén építi fel új gyárát a jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

A Bihar megyei településen a zöldmezős beruházás már áprilisban elkezdődött, várhatóan augusztus végén, de legkésőbb szeptember elején adják át – mondta a lapnak Török László, Nagyszalonta polgármestere.


A Napi Gazdaság azt írta, hogy a vállalat vezetőségéből senki sem nyilatkozott, de a lap úgy tudja, hogy az üzem felépítése 1,7 millió euróba kerül, az idén ősszel beinduló gyártósorok mellett több mint ezer ember kaphat munkát.