Pár nap és lehull a lepel az eszközkezelőről
A kormányszóvivő szerint a Nemzeti Eszközkezelő működéséről szóló tervek végleges verziója augusztus utolsó napjaira készül el.
Még mielőtt 2011 áprilisában lejár a kilakoltatási moratórium, megkezdi tevékenységét a bajba jutott adósok utcára kerülését megakadályozó Nemzeti Eszközkezelő Társaság – írja a Magyar Nemzet.
Az még nem derült ki, hogy mennyiért venné meg az állam a rossz hiteleket, és az sem, hogy milyen infrastruktúra állna a társaság mögött. Lehet, hogy egy nagy bank apparátusát használná az eszközkezelő – írja a napilap.
Jelenleg körülbelül kilencvenezer olyan lakáshiteles lehet, aki kilencven napnál hosszabb ideje nem fizet.
Nagy Anna kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy ősszel nyújtja be a parlamentnek a kormány a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról szóló javaslatot. Jelenleg a terveken dolgoznak a szakemberek, a végleges verzió augusztus utolsó napjaira készül el.
Az állami alap hitelből venné meg a tartozásokat, a vásárláshoz a kölcsönt az a bank adná, amelyiknél a rossz hitel volt. Az adásvételt követően már nem az ügyfél tartozna a pénzintézetnek, hanem az állam – ismerteti a Magyar Nemzet.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.