Katasztrófahelyzet a lakáspiacon, azaz a bérlakásépítés is egy döglött ló
A források és a vásárlóerő hiánya mellett a fedezetkezelő és az építési szabályozás is súlyosan felelős azért, hogy a piaci lakásépítés gyakorlatilag halott.
Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége (MALOSZ) elnöke szerint a ma közzétett KSH-s lakásépítési adatok „már igazi katasztrófahelyzetet sugallnak, s úgy látszik, senki nem veszi tudomásul, hogy az építőipar húzóágazat lehetne. Mitől is indulna meg a lakásépítés, ha nincs megfelelő hitelezés, fizetőképes kereslet, egyszerűen nincs kinek építeni” – fogalmaz Varjasné. A nagy múltú lakásépítő cégek már felélték a tartalékaikat, hogy egy fellendülésnél sem biztos, hogy újraindulhatnak, mert nem lesz meg a szükséges önerejük – tette hozzá. Sokat ront a helyzeten, hogy a fejlesztőknek hitelező bankok nem engedik addig hirdetni a cégeket, amíg nem értékesítették új építésű otthonaikat- ám ezt reklám nélkül nem tehetik meg. Vagyis újra külföldiek és az off-shore cégek kerülnek helyzetbe a piac magához térésekor. Az építőiparnak a számtalan módosítás és túlbürokratizáltság sem kedvez. A nemfizetéseknek egyszerűen a szerződéses fegyelem visszaállításával, és a megfelelő szankciókkal lehetne gátat szabni – hangsúlyozza a MALOSZ elnöke.
A lakásépítés fellendítésével kapcsolatba hozott bérlakásépítési koncepció értelmetlen – szögezi le az elnök a Napi.hu-nak. Meg kell különböztetni piaci és szociális bérlakásokat – hangsúlyozza, mert például az előbbi piaca már úgy-ahogy telített, ezenkívül a befektetőknek nem vonzó 15 éves megtérüléssel projekteket indítani, s közben a bérlőkkel bajlódni. A szociális bérlakásokat pedig állami pénzből kellene megvalósítani, de vajon egyáltalán van -e erre szükség, s miért nem a bedőlő lakásokat alakítják szociális bérlakássá – teszi fel a kérdést Varjasné, aki szerint ez a koncepció biztosan nem hoz megoldást a piaci lakásépítésnek.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





