Pofátlanság csúcsa: kötbért varrnak az ingatlanhirdetők nyakába a magyar ingatlanportálok

Több százezer forintos követelések, napi 1 %-os késedelmi kötbér, a követeléskezelő költségeinek fogyasztóra hárítása – az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com weboldalakat üzemeltető vállalkozás most adósságbehajtó cég által próbálja érvényesíteni a korábban vélhetőleg tisztességtelen feltételek alapján létrejött szerződésekkel kapcsolatos követeléseit, erről számolnak be a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez beérkező fogyasztói panaszok.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége azt tanácsolja, hogy akik a jelenleg érvényes általános szerződési feltételek alapján kötöttek szerződést a vállalkozással és az első hirdetést annak elfogadásától számított 30 napon belül igazolható módon lemondták, ne fizessék ki az adósságbehajtó követelését.  A jelenleg hatályos szerződési feltételei szerint ugyanis a vállalkozás egy ingatlanhirdetés extra szolgáltatások nélküli díjmentes elhelyezését biztosítja 30 napig, amelyet próbaidőszaknak hív. A szerződési feltételek továbbá azt is kimondják, hogy a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztó feladata a hirdetését törölni, illetve a felmondási igényét hitelt érdemlően jelezni a szolgáltató felé, amennyiben a hirdetési szándéka megszűnt.

Mindez azt jelenti tehát, hogy a vállalkozásnak kötelessége azt biztosítani, hogy a fogyasztó a hirdetését törölhesse az ingyenes 30 nap lejárta előtt, illetve amennyiben ezt nem teszi lehetővé számára, akkor a fogyasztó erre irányuló szándéknyilatkozatát figyelembe kell vennie, amely alapján a szerződést felmondja. Apró betűs és természetesen csillagozott rész figyelmezet csupán arra, hogy amennyiben a fogyasztó nem törli az első, 30 napig ingyenesen biztosított hirdetését, úgy határozatlan idejű szerződés jön létre, amelyért már fizetni kell.

A szolgáltatás megkezdésének időpontját illetően jó, ha tudjuk, hogy a fogyasztó ajánlattétele az általános szerződési feltételek elfogadásával és magával a hirdetés feltételével történik. Fontos, ha a hirdetés elfogadásra kerül, akkor a hirdető cég haladéktalanul megkezdi a szolgáltatást, erről viszont visszaigazolást köteles küldeni a felhasználó által megadott e-mail címre.

Meglehetősen aggályosnak tartja Szövetség azt a szerződési feltételt, amely kimondja, hogy a felmondás szolgáltatóhoz történő megérkezését a fogyasztónak kell ellenőriznie. Arról persze nem rendelkezik, hogy a fogyasztó e kötelezettségét hogyan teljesítheti, tekintettel arra, hogy csak a honlapon üzemeltetett úgynevezett kapcsolattartó falat vagy pedig a fogyasztó felhasználói felületét jelöli meg az ügyfél és a vállalkozás közötti kapcsolattartásra. Néhol utal ugyan elektronikus tájékoztató levelek küldésére, de ezek kapcsán csupán úgy rendelkezik, hogy azok kivétel nélkül a noreply@ingatlanbazar.com e-mail címről érkeznek, amely valljuk be, nem tűnik túlságosan olyan csatornának, amelyen keresztül kapcsolattartásra lenne kész a vállalkozás. Ráadásul az általános szerződési feltételek nem tartalmaznak olyan kitételt, mely szerint az ingatlandepo.com köteles lenne visszaigazolást küldeni a belső üzenetküldési rendszeren keresztül a szerződés fogyasztó általi felmondásának megérkeztéről.

 

Az a fogyasztó, aki elmulasztja az általános szerződési feltételek átolvasását, arról sem szerez továbbá tudomást, hogy a szolgáltató a hirdetés felhelyezésétől számított 90. napon kérheti először a már teljesített és a megkezdett időszakra vonatkozó díjakat és járulékokat. Tehát az az ügyfél, aki tévesen ingyenesnek gondolta a szolgáltatást, díjbekérővel először 3 hónap elmúlta után szembesül, amely persze már az említett időszak alatt felgyülemlett tartozást mind tartalmazza.

 

Egyértelműen tisztességtelennek gondoljuk a cég azon szerződési feltételét, amely irreális összegű, napi egy 1 %-os kötbérfizetési kötelezettséget ír elő akkor, ha a fogyasztó nem rendezi határidőben a tartozását. Így fordulhatott elő az az eset, hogy egy fogyasztó a két éve lejárt tartozása után olyan tartalmú levelet kapott, mely szerint a közel 200.000 forintos lejárt tartozására a szolgáltató további 600.000 forintos késedelmi kötbért számít fel, ezzel közel egymillió forintos adósságba verve a fogyasztót.

 

Lássuk, hogy ezekért a nem éppen fogyasztóbarátnak nevezhető szerződési feltételekért cserébe milyen fizetési kötelezettség terheli az ügyfeleket. A vállalkozás havi 4500 forintos díjért vállalja a szolgáltatást, melyet természetesen hirdetésenként számít fel és ez az ár a mindenkori forgalmi adót még nem tartalmazza. A fizetéssel késedelembe eső fogyasztónak a fizetési emlékeztető 400, míg a fizetési felszólító 500 forintjába kerül, ráadásul mind a kettőt elektronikusan kapja az ügyfél, ami megkérdőjelezi, hogy azok kiküldése ténylegesen ekkora költséget jelent-e a cégnek. A levélben kapott fizetési felszólítás díja 1000 forint, amely 400 forint postaköltséggel párosul.

 

Végül, ha a fogyasztó mégis fizetési hajlandóságot mutatna, úgy a banki befizetés esetén ezt 350 forint ellenében teheti meg, míg postai befizetés esetén 650 forintos analitikai költséggel kell számolnia. Azt azonban, hogy ez az analitikai költség mit is jelent valójában és mi indokolja ezt a plusz fizetési kötelezettséget, ismét homály fedi. Tény, hogy a harmadik fizetési mód, azaz a banki átutalás ingyenes, de ez csekély vigaszt nyújt a késedelembe esett fogyasztók számára, akiket az ismertetett díjak és a nagy összegű kötbér érint.

A fenti tapasztalatok alapján Szövetség óva inti a fogyasztókat az ingatlandepo.com honlapot működtető vállalkozással való szerződéskötéstől, amely egyben az ingatlanbazar.com üzemeltetője is. A Seychelles-szigetekre bejegyzett székhelyű cég ugyanis minden jel szerint nem lelhető fel, ráadásul a tanúsított kereskedelmi gyakorlatára korántsem illik a „tisztességes” jelző.

Ha valaki a fentiek ellenére mégis hirdetni szeretne a cég weboldalain, előtte erősen ajánlott tüzetesen átolvasni a honlapon szerepeltetett szerződési feltételeket. Ha ugyanis ezt elmulasztjuk, könnyen úgy járhatunk, mint a fenti példában említett fogyasztó. Figyeljünk arra, hogy a 30 napig biztosított ingyenes hirdetés lehetősége automatikusan átalakul a határidő leteltével fizetőssé, ezért ha ennél csak rövidebb időre terveztünk, töröljük hirdetésünket vagy amennyiben ez nem lehetséges, küldjük el felmondásunkat a belső levelezőrendszeren keresztül. Az írásbeli felmondást célszerű archiválni, hogy egy esetleges jogvita esetén a felmondás megtörténtét bizonyítani tudjuk.

 

Arról se feledkezzünk el, hogy a cég szabályzata szerint a szerződéskötéssel vállaljuk azt, hogy a létrehozott felhasználói felületet rendszeresen látogatjuk, ellenőrizve a cég által küldött leveleket. Legyünk tisztában azzal is, hogy a 30 napos ingyenes hirdetési lehetőség csupán egy darab hirdetésre vonatkozik. Ha pedig azt a fogyasztó nem törli vagy nem mondja fel, akkor automatikusan meghosszabbodik a szerződés és a szolgáltatás fizetőssé válik. Ráadásul, ha a fogyasztó nem rendezi tartozását, amelyről sokszor nincs is tudomása, úgy horribilis összegű késedelmi kötbért követel a vállalkozás.