Spanyol gyártású villamosok járják Debrecen utcáit
A spanyol CAF cég nyerte a hatodik alkalommal kiírt debreceni villamostendert – jelentette be Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
Közlése szerint hat gyártó tett ajánlatot a villamoskocsik legyártására, a közbeszerzési eljárás során technikai okokból négyet kizártak, a két érvényes pályázó – a spanyol CAF és az olasz AnsaldoBreda – közül az előbbi szerzett jogot a villamosok gyártására és leszállítására. Pajna Zoltán hozzátette: a győztes pályázónak 18 darab, alacsonypadlós villamost kell leszállítania 2014. januárig. Az alpolgármester közlése szerint a győztes pályázóval augusztus 16-án kötik meg a szerződést; ha a vesztes jogorvoslattal megtámadja a döntést, a szerződéskötés elhúzódhat szeptemberig.
A korábbi, érvénytelen ötödik közbeszerzési eljárás győztese a most a második helyre szorult olasz cég volt. Akkor – miután a második helyezett megtámadta a döntést -, új eljárásra kötelezte az önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság – emlékeztetett Pajna Zoltán.
Elmondta azt is, hogy az eljárások során egyre kedvezőbb ajánlatokat kaptak anélkül, hogy engedményeket tettek volna a műszaki paraméterekből. A negyedik közbeszerzés nyertese – szintén a spanyol CAF – 44 millió euróért, az ötödik győztese – az olasz AnsaldoBreda – 41 millióért szállította volna a járműveket. A mostani győztes – ismét a spanyol CAF – pedig 37,9 millió euróért gyártja le a villamosokat.
Az ügy érdekessége, hogy az ötödik közbeszerzés érvénytelenítését bíróságon támadta meg a debreceni önkormányzat. Amennyiben az őszre várható bírósági ítélet a városnak adna igazat, akkor mégis az olasz cég gyárthatná le a villamosokat, igaz, a spanyol ajánlatnál 3 millió euróval drágábban, ami már nem érdeke Debrecennek – hangzott el.
Pajna Zoltán hozzátette: a teljes beruházás 85 százalékát európai uniós forrásból, valamivel több, mint 5 százalékát hazai társfinanszírozásból fedezik, a többi az önkormányzat önrésze. A mintegy 7,6 kilométeres sínpálya építése már megkezdődött a cívis városban.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Napsütötte családi otthon hatalmas, zárt parkkal – igazi ritkaság a városban

Trendforduló a városfejlesztésben: szakértők szerint teljesen átrajzolódhat a világ nagyvárosainak térképe – és mi is benne vagyunk!

Óriási bejelentés! Kiderült, hol épülnek a következő rozsdaövezeti lakásprojektek

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





