Győr-Moson-Sopron megyében csökkent a munkanélküliség
Júliusban 5,1 százalék volt Győr-Moson-Sopron megyében a munkanélküliségi ráta, szemben az előző havi 5,2 és a tavaly júliusi 6,1 százalékos mutatóval – hangzott el Kara Ákos, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának alelnöke és Rimányiné Somogyi Szilvia, a regionális munkaügyi központ vezetője pénteki közös győri sajtótájékoztatóján.
Elmondták: a múlt hónap végén 10.642 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében, és csökkent a munka nélkül töltött átlagos időtartam. Csökkent 7,3-ról 6,9 százalékra a pályakezdő álláskeresők aránya, amellett is, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően sokan nem vártak szeptemberig a munkaügyi központba való bejelentkezéssel. A pályakezdő állástalanok száma július végén 730, tavaly ugyanakkor 911 volt.
A tartósan munkanélküliek száma tavaly július végén 2.297, idén júniusban 2.139, a múlt hónap végén 2.049 volt, arányuk a teljes tábor csökkenése miatt emelkedett a tavaly júliusi 18,5-ről 19,8, illetve 19,3 százalékra.
Eltérő munkanélküliségi mutatókat produkáltak a megye egyes térségei: Győrben 1,5, Csornán 3,8, Sopronban pedig 5,5 százalékkal volt kevesebb, Mosonmagyaróváron fél, Kapuváron 3,2 százalékkal több az álláskereső a múlt hónap végén, mint egy esztendővel korábban.
Rimányiné Somogyi Szilvia elmondta: a fizikai munkák közül elsősorban gyártósori összeszerelők, eladók, kisgép-szerelők, lakatosok és forgácsolók, a szellemiek közül irodai adminisztrátorok iránt nagy a kereslet. A szakmunkások közül, aki dolgozni akar és tud, azt el is tudjuk helyezni – fogalmazott, hozzátéve: a jobban fizető állások elnyeréséhez a szakmunkásoknak is szükségük van legalább alapszintű németnyelv-tudásra, ezért keresik annak lehetőségét, hogy rövidített kurzusokat szervezzenek számukra. Mint mondta: legalább 50-60 gépészmérnöknek is azonnal állást tudnának adni.
Kara Ákos – aki a Győr környéki településeket magában foglaló választókerület képviselője – az eseményen megjegyezte: az 5,1 százalékos munkanélküliségi mutató egy százalékkal jobb a fővárosi rátánál.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




