Újra életet és pénzt leheltek a becsődölt III. kerületi lakóparkba
Kétmilliárd forintért új tulajdonoshoz került az óbudai Jazz Loft lakópark, amelyet az Első Pesti Hengermalom budai épületeinek felújításával és újak építésével alakítottak ki. A félbemaradt beruházást a CIB Bank érdekeltségében lévő Recovery Ingatlanhasznosító Kft. fejezheti be.
Az Első Pesti Hengermalom óbudai épületeinek, valamint új társasházak együtteséből álló, félkész állapotú lakóparkot 2,1 milliárd forintos becsértéken hirdették meg eladásra. A 2006-ban bejelentett, 2008 tavaszán elindult 5 ezer négyzetméteres fejlesztést elsősorban a városi életformát kedvelő, fiatal és művészlelkű vásárlóknak hirdették, 5,5 méteres belmagasságú, 60-200 négyzetméteres loft-, valamint kisebb, 38-130 négyzetméteres, köztük teraszos penthouse lakások kialakításával. (Később a beruházás elindulásával azonban a lakások mérete kisebb lett, mivel nem volt akkora igény a loft lakásokra, mint ahogy feltételezték. Az elkelt lakások között így 120 négyzetméteresek a legnagyobbak.)
A vevő – a Napi Gazdaság Online információi szerint – a beruházást finanszírozó, zálogjogosult CIB Bank Zrt. egyik leányvállalata, a Recovery Ingatlanhasznosító Zrt. A társaságnak jelentős beruházással kell számolnia, hogy befejezze az építkezést. A vevő a pályázat keretében megvásárolta az elkészült C, C2 és D lakóépületekben lévő még eladatlan 68 lakást (összes területük 4,9 ezer négyzetméter), 136 gépkocsi-beállót, 42 tároló és egyéb helyiséget, valamint egy DaySpa elnevezésű üzlethelyiséget, ahol a lakók számára wellness és kozmetikai szolgáltatásokat nyújtó részleget terveztek kialakítani. A lakások négyzetméterenkénti ára a korábbi 360 ezerről 460 ezer forintra emelkedtek. Az elmaradt bevétel miatt a beruházó nem tudta törleszteni bankhitelét, új hitelt pedig már nem adott neki a bankja. A lakások közel felét tudták csak értékesíteni.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





