Elmaradt a svájci frank rögzítése- gyengült a forint
A piaci várakozásokkal szemben a svájci nemzeti bank (SNB) szerdai ülésén nem tett említést arról, hogy az euróhoz kötik a frank árfolyamát, mire a svájci deviza így ismét erősödni kezdett. A forinttal szemben az árfolyam hirtelen 234-ről 242 fölé ugrott. Az SNB ugyanakkor közölte, hogy további lépéseket tesz a frank rendkívüli erősödésének feltartóztatása céljából.
A széles körben várt bejelentés elmaradásának hatására az árfolyamok 9 óra körül alig néhány perc alatt jelentősen változtak, az euró/frank keresztárfolyam az 1,15 körüli szintről 1,12-ig süllyedt. A forint is gyengült a frankkal szemben, a reggeli 234 forint körül szintről 242 forint fölé szökött a frank jegyzése.
Az SNB az árfolyam rögzítése vagy célárfolyamsáv kijelölése helyett a likviditásnövelést választotta. Arra törekszik, hogy 120 milliárd frankról 200 milliárdra növekedjen az a pénzmennyiség, amelyet a bankok az SNB-nél látra szóló betétként tartanak. Ennek céljából az SNB visszavásárol jegybanki kötvényeket és devizacsere ügyleteket hajt végre – áll a közleményben, amely szerint az SNB szükség esetén újabb intézkedéseket is meghoz a frank erősödése ellen.
Elemzők szerint a piac jóval határozottabb, radikális lépésekre számított, de csalódott, a következmény pedig az lehet, hogy még inkább kidomborodik a frank befektetési menedék jellege. A szerdai SNB-közlemény “csak arra jó, hogy még több pénz áramoljon a frankba spekulatív céllal” – mondta a Reutersnek Lena Komileva, a Brown Brothers Harriman elemzője.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.