Az amerikaiak 5 milliárdért megvennék a diósgyőri acélgyár romjait
Egy amerikai-kanadai hátterű befektetőcsoport – amelynek képviseletében a montreali székhelyű CIA CPCC Inc. jár el – közel 5 milliárd forintról szóló szándéknyilatkozatot tett az egykori diósgyőri acélgyár romjaiért – értesült a HVG.
A végső árról a hetilap szerint tárgyal egy másik csoport, a török CVS Makina is, amely szlovák-szír befektetőkkel társul. Más források szerint az eladó Donbassz-csoport – amely jelenleg az Öko-Ferr Kft-n keresztül birtokolja a DAM-vagyonelemeket – harmadszorra is megveheti az eszközöket, esetleg állami hitelgaranciát is felhasználna rá. Érdekes tehát a felállás: tárgyalni a vevőként is szóba jöhető Donbassz elnökével, Szergej Tarutával kell.
A kohászati gyár vagyona kapós, tucatnyi befektető érdeklődött a 80 hektárnyi terület iránt. A komplexumot egyben kívánják eladni, elkezdődött a végső stádium, azaz a befektetők konkrét árajánlatról tárgyalnak – mondta a HVG-nek Mányi István, az Öko-Ferr Kft. ügyvezetője. A legutóbb DAM 2004 Kft. néven 2009-ig termelt cégben megmaradt eszközök iránt érdeklődők egy része legontaná és hulladék vasként értékesítené a gyárat, ami egyes kalkulációk alapján akár 7-8 millió eurót is hozhatna. Ugyanakkor Mányi elmondása szerint a gyár üzemképes állapotban van, nincs akadálya a beindításának sem. A CVS is ez utóbbit tervezi, amelynek eredményeképpen a DAM autóipari beszállítóvá válhat
.
A 2007-ben még 25,7 milliárd forint árbevételű cég 2008 decembere óta nem termelt, 2009-es zárómérlegében 11,5 milliárd forint veszteséget és több mint 18 milliárdos kötelezettségállományt tüntetett föl. Tavaly a negyedik negyedévben 12,7 milliárd forinttal vezette az adóhivatal legnagyobb, fél évnél régebben tartozó adósainak listááját. Az ellenőrzés 6,7 milliárd forint adóhiányt állapított meg, a köztartozás a büntetésekkel együtt ennek csaknem a duplája. Az adóhatóság azonban keresztet vethet a pénzre, a vagyonból csak a jelzáloggal biztosított hitelezőknek jut – mondta a HVG-nek a felszámoló Perpék Ildikó.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





