A brit városi üzlethelyiségek több mint 10 százaléka üresen áll
A brit városokban az üzlethelyiségek több mint 10 százaléka üresen állt május végén – közölte a brit kiskereskedők konzorciuma (BRC) hétfőn.
A szervezet által végzett kutatás megállapította, hogy a brit városokban átlagosan az üzlethelyiségek 11,2 százaléka üres volt, és ez az arány 17,1 százalékkal Észak-Írországban volt a legmagasabb. Ugyancsak kedvezőtlen a helyzet Walesben és Észak-Angliában, ahol 13,4, illetve 13,1 százalék volt ez az érték.
A vizsgálat arra is rámutat, hogy átlagosan 1 százalékkal kevesebb ember lépett be a boltokba júliusban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kutatás szerint míg Walesben 9,2 százalékkal kevesebben mentek be az üzletekbe, Londonban 1,6 százalékkal többen.
A BRC szerint a fogyasztást jelentősen visszavetette a magas infláció, a munkanélküliség emelkedése és az, hogy a bérek legfeljebb csak szerény mértékben nőttek az elmúlt időszakban.
Stephen Robertson, a BRC igazgatója elmondta, első alkalommal tesznek közzé ilyen részletes adatokat a boltokba betérők és az üresen álló üzlethelyiségek számáról, és ezek alapján megállapítható, hogy jelentős eltérések vannak Nagy-Britannia egyes részei között.
“Általánosságban véve az látható, hogy az olyan országrészekben, ahol az állami szektor nagyobb szerepet játszik a gazdaságban, ott az emberek hajlamosak jobban visszafogni a fogyasztásukat az állásuk iránti aggodalmak miatt, ami azt jelenti, hogy kevesebbet vásárolnak, és így több üzlet mehet tönkre” – fejtette ki.
A brit statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a brit kiskereskedelem az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest mindössze 0,2 százalékkal nőtt júliusban.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





