Boon.hu – Mindenkit elbocsátottak a hollóházi porcelángyárból
Megszűnt a munkaviszonya a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. minden dolgozójának – adta hírül a BorsodOnline (Boon) szerdán.
A honlap tudósítása emlékeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. májusban döntött úgy, hogy a többségi tulajdonában lévő Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. működtetését jogutód nélkül megszünteti.
Augusztus 31-én minden dolgozónak megszűnt a munkaviszonya – írta a Boon, megemlítve azt is: Koleszár Sándor, Hollóháza polgármestere speciális közmunkakeretet kért a településnek, mert legalább 100 hollóházi porcelángyári dolgozónak a munkanélküli járadék lejárta után nem marad más jövedelme, csak az önkormányzati segély. Ehhez pedig önerőt kellene biztosítani az önkormányzatnak, amire nincs keret, hiszen így is ötmilliós adóssággal küzd a hegyközi település.
Koleszár Sándor elmondta azt is: a porcelángyár területén szeptembertől megkezdi működését egy cég, amely azonban csak mintegy ötven embert vesz át a most elbocsátott kétszázból.
Az MTI májusban adott hírt arról, hogy fizetésképtelenné vált a hollóházi porcelángyár, a cég ellen felszámolási eljárás indult. A cég többségi tulajdonosa, az MNV a hollóházi kőedény- és porcelángyártás hagyományainak őrzésére és fenntartására, valamint a térség foglalkoztatására új stratégiát dolgozott ki, amelyet egy 100 százalékos állami tulajdonú társaság keretein belül valósít meg.
A Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. hosszú évek óta kritikus likviditási helyzetben volt, részben a korábbi évekről felhalmozódott tartozásai, részben pedig az európai és hazai porcelániparban már 2007-től érzékelhető termelési és értékesítési gondokat, drasztikus árbevétel-csökkenést előidézőző általános gazdasági válsághelyzet miatt – tudatta akkor az MNV, megjegyezve azt is: a társaság a tulajdonosi kölcsönök ellenére is veszteséges maradt, a reorganizációs eljárás sem járt sikerrel.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





