OTP-s Csányi Sándor megvenné a Coop-üzletláncot
Felvásárolná a több mint ötezer üzlettel rendelkező Coopot a Csányi Sándor által birtokolt Bonafarm-csoport.
Saját üzletlánccal egészítené ki élelmiszer-ipari érdekeltségét Csányi Sándor – írja a csütörtöki HVG. A hetilap úgy tudja, hogy a Bonafarm-csoportot is birtokló OTP-vezér a legnagyobb hazai üzlethálózatot, a Coopot nézte ki magának. Az üzletláncok forgalom szerinti rangsorában stabilan a harmadik helyen álló Coop a HVG szerint a válság egyik viszonylagos nyertesének számít. A HVG szerint a Pick Zrt.-t is birtokló Bonafarm-csoportnak azért érné meg a Coop megvásárlása, mert a statisztikák szerint egyre erősödő tendencia, hogy a fogyasztók a lakóhelyükhöz közeli boltokban vásárolnak. A Coopnak több mint ötezer boltja van országszerte, és hazai lánc lévén nem kell válságadót fizetnie, ami szintén vonzóvá teheti a befektetők számára. Idén júniusban a hazai üzletek 658 milliárd forint forgalmat bonyolítottak, ami 0,5 százalékos csökkenést jelent az előző hónaphoz képest. Az első félév forgalma stagnált a tavalyi első félévhez viszonyítva.

4 új építésű lakópark, ahol a modern otthon és a magas életminőség találkozik
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagy bejelentés készülhet? Lakásfelújítási programról egyeztetett a kormány a szakmával

Új számok érkeztek Európából: csak néhány ország úszta meg a lakásárrobbanást, Magyarország meglepő helyzetbe került

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





