A BAR-listásokra nem gondolt az állam
A több mint 90 napja nem fizető adósok csak a bankok hozzájárulásával tudják igénybe venni az előtörlesztés lehetőségét. A miniszterelnök által is támogatott koncepció ugyanakkor az ingatlanpiacra is kifejtheti hatását, mely nyomán további áresés is bekövetkezhet.
Amennyiben a miniszterelnök koncepciójára igent mond az országgyűlés, akkor továbbra is kérdés marad, hogy mi van azokkal a 90 napon túli nem fizető adósokkal, akik megtakarítással aligha rendelkeznek, valamint késedelmük miatt hitelképtelennek minősülnek és így aligha tudnak a hitelkiváltásban gondolkodni. Számukra egyetlen lehetőség adott, hogy igénybe vegyék az előtörlesztés lehetőségét; mégpedig hogy kiszállnak a hitellel terhelt ingatlanból és az eladásból finanszírozzák a végtörlesztést. Ebben az esetben viszont a bankok motivációja okozhat fejfájást a problémás hiteleseknek. Hiszen egy késedelembe esett adós csak a bankkal karöltve tud értékesítésbe kezdeni. Innentől kezdve pedig a bank motivációján múlik, hogy lenyeli-e az árfolyam különbözetből adódó veszteséget, hogy az értékesítésből csökkentse a nem fizető adós okán jelenlévő kockázatát, vagy hagyja bedőlni az ingatlant, melyet később immár önállóan értékesíthet. A bank a késedelmes hitelek esetén viszont az árverési kvóta miatt csak korlátozott mennyiségben indíthat meg kényszerértékesítéseket, így ez is kockázatot ró a hitelintézetekre. Abban az esetben viszont, ha a hitelintézet vállalja az árfolyamveszteséget és az adóssal karöltve értékesíti az ingatlant, akkor megkerülheti a kvótarendszert. Nagy kérdés tehát, hogy a pénzintézetek miként vélekednek a kérdésről. Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint megszaporodhat azok száma, akik a fix árfolyamon történő előtörlesztés hatására úgy döntenek, hogy eladják ingatlanukat és abból finanszírozzák a hitelkiváltást. Véleménye szerint az is elképzelhető, hogy az eladók egy része megjelenik a vevői oldalon is, ami ellensúlyozza az általuk generált kínálati többletet, csökkentve ezáltal az árakra gyakorolt nyomást.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





