Jó hír! Ismét gyengítette a frankot a svájci jegybank
A várakozásoknak megfelelően a tartja a nulla százalékos kamatszintet a svájci jegybank, és bejelentette, hogy bármennyi valutát hajlandó vásárolni annak érdekében, hogy megvédje az euróval szembeni 1,20-as minimum-árfolyamot.
Ezt szeptember hatodikán állapította meg a jegybank, miután a korábbi intézkedések nem bizonyultak elegendőnek a frank folyamatos erősödésének megfékezésére, miközben az már a svájci gazdaságnak is komoly problémát jelentett az export akadályozásán keresztül. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban gyengült a fejlett gazdaságok teljesítménye, ami szintén hátráltatja a svájci gazdaságot, így az év második felében leállhat a növekedés, az év egészére pedig 1,5-2 százalékos növekedést jósolnak. A jegybank szerint az árfolyamminimum nélkül fennálna annak a veszélye, hogy recesszióba fordul a gazdaság. A jegybank közleménye szerint még az 1,20-as szint is túl erős, ezért a franknak tovább kell gyengülnie, így szükség esetén további lépéseket tesznek. Egyelőre maga a bejelentés is hatásos volt, az elmúlt órákban jelentősen gyengült a frank árfolyama, az euróval szemben elérte az 1,209-es szintet is, miközben a bejelentés előtt 1,204 környékén is járt. A forinttal szemben a bejelentés előtt erősödött, majd hirtelen gyengülni kezdett a frank, a csúcsot 239,54 forinton érte el, majd 238,1-ig esett (igaz, azóta ismét erősödésnek indult, és fél 12-kor 239 forint környékén járt).

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





